szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Tartós árvizekre lehet a következő napokban és hetekben számítani, ezek az állami védvonalak és árvízvédelmi töltések között vonulnak majd le - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) kedden az MTI-vel. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint számos folyón a legmagasabb fokozatú árvízvédelmi készültség van érvényben, és változatlanul hatalmas területeket borít belvíz.

Az OVF kiemelte, hogy a mentesített területek önkormányzatainak is át kell tekinteniük vízkár-elhárítási terveiket, és meg kell határozniuk az ilyen magasságú árhullám levonulásakor szükséges intézkedéseket. Utaltak arra, hogy a védvonalak állapotát, azok biztonságát a vízügyi szolgálat felügyeli, amely megszervezte az ehhez szükséges erőforrásokat.

A vízügyi főigazgatóság közölte: a települési vízkár-elhárítási tervekben foglaltak ellenőrzését az önkormányzatok el tudják végezni, ahol pedig nem rendelkeznek ilyen tervvel, szükségesnek tartják, hogy a korábbi árvizek tapasztalatai alapján tekintsék át: milyen intézkedések válhatnak szükségessé, és ennek megfelelően készítsenek intézkedési tervet. Az elkészített intézkedési terveket célszerű felülvizsgáltatni a vízügyi szakértőkkel.     Hozzátették, a Magyarországon levonuló árhullámok levezetése akkor lesz hatékony, ha az állami védvonalakon és a mentesített, illetve nyílt ártereken jelen lévő szervezetek párhuzamosan, egymás munkáját kiegészítve készülnek fel saját védekezési feladataikra.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel kedden azt közölte: bár a száraz és némileg naposabb időjárás néhol javított a helyzeten, változatlanul hatalmas területek állnak belvíz alatt az országban, összességében mintegy 216 ezer hektár, számos folyón pedig a legmagasabb fokozatú az árvízvédelmi készültség.

Továbbra is harmadfokú készültség van érvényben a Berettyón, a Hortobágy-Berettyón, a Hármas-Körösön, a Kettős-Körösön, a Sebes-Körösön, a Fekete-Körösön és a Fehér-Körösön. 

A Tisza-tó melletti védvonalakon kedd reggel másodfokúra emelték az árvízvédelmi készültséget. Bár a Tisza Szolnoknál árad, itt még mindig csak elsőfokú a védelmi készültség, a hétfő estére előre jelzett másodfokú védekezést várhatóan kedden rendelik el.

Apad a Rába és a Marcal Győr-Moson-Sopron megyénél is, utóbbin várhatóan még kedden meg lehet szüntetni az árvízvédelmi készültséget.

Harmadfokú belvízvédelmi készültség van a Hortobágy-Berettyó mentén a kisújszállási, a karcagi és a mezőtúri szakaszon, illetve Fegyverneknél, továbbá a Fejér megyei Kulcson.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!