120 hajléktalannak segítenek talpraállni Budapesten

Hajléktalanok társadalmi visszailleszkedését segítő program indult 123 millió forintból Budapesten.

  • MTI MTI
120 hajléktalannak segítenek talpraállni Budapesten

A Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei Nyitás az utcára elnevezéssel indítottak programot, amelyben 120, közterületen élő hajléktalan kap támogatást, hogy megtegyék az első lépéseket a társadalomba való visszailleszkedéshez.

A program 2014 augusztusának végéig tart, célja a hajléktalanok foglalkoztatási esélyeik növelése, önálló életvitelük erősítése, és ezeken keresztül az utcán élők számának csökkentése.

A résztvevőknek a közterület helyett a szükségleteiknek megfelelő hajléktalanszállót vagy önálló lakhatást kínálnak, bérelt lakásokban. Emellett a hajléktalanok készség- és kompetenciafejlesztő beszélgetéseken vesznek részt, továbbá szociális munkás és pszichiáter segíti őket. Lehetőséget kapnak arra is, hogy OKJ-s szakmát szerezzenek vagy befejezzék félbehagyott tanulmányaikat.

A BMSZKI tíz hajléktalannak támogatott foglalkoztatási lehetőséget kínál, álláskereső irodái pedig a munkaügyi központokkal közösen segítenek az álláskeresésben.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.