szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A kormány nem folyik bele a Mol irányításába, így a cég menedzsmentjének támogatási politikáját sem kommentálja – közölte a kormányszóvivő pénteken.

Giró-Szász András ezt annak kapcsán mondta, hogy a Bajnai Gordon volt miniszterelnök alapította Haza és Haladás Alapítványnak 2011-ben és 2012-ben is anyagi támogatást adott a Mol, amelyben a magyar államnak meghatározó hányada van.

A kormányszóvivő közölte, hogy bár az államnak meghatározó tulajdonrésze van a Mol Nyrt.-ben, a kormány semmilyen módon nem folyik bele a cég irányításába, ezért nyilvánvalóan a társaság menedzsmentjének támogatási politikáját sem kommentálják.

"Ugyanakkor ez a helyzet is nyilvánvalóvá teszi, hogy semmiféle hatalmi túlterjeszkedés vagy demokratikus deficit nem jellemzi hazánkat, hiszen pont azok, akik ezeket az alaptalan vádakat rendszeresen megfogalmazzák, jelentős 'állami' támogatásban részesülnek" – tette hozzá Giró-Szász András.

Csütörtökön a hvg.hu is beszámolt arról, hogy több mint kétszázmillió forint adományt kapott 2011-2012-ben a Haza és Haladás Alapítvány, amely Átláthatósági politika címmel közzétette minden, egymillió forintnál nagyobb összegű adományát és kiadását.

A legbőkezűbb adakozó a Hillary Clinton volt amerikai külügyminiszterhez, illetve Soros Györgyhöz kötődő Center for American Progress (CAP) progresszív politikai kutatóintézet, amely a támogatások több mint felét adta: 2011-ben 209 ezer eurót, mai árfolyamon körülbelül 60 millió forintot, 2012-ben pedig 228 771 dollárt, mai árfolyamon mintegy 52 millió forintot.

A támogatók közt szerepelt az OTP Bank és a Mol is. Az OTP Bank 2011-ben tízmillió, a Mol 2011-ben 10, tavaly pedig 15 millió forintot adott az alapítványnak. További adományok érkeztek 2011-ben Bojár Gábortól (3 millió forint), a Graphisoft alapítójától, Szigetvári Viktortól (2 millió forint), az alapítvány kuratóriumi tagjától és az alapítótól, Bajnai Gordontól is (4,25 millió forint).

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!