Hivatali visszaélés bűntette és szolgálatban kötelességszegés vétségével vádolnak két egykori gyulai börtönőrt. A vádirat szerint az elsőrendű vádlott 2011 szeptemberében a Békés Megyei Büntetés Végrehajtási Intézetben egy fogvatartottal kezdeményezett szexuális viszonyt, és erről a másodrendű vádlott is tudott – hangzott el az ügy első tárgyalási napján kedden, a Szegedi Törvényszék katonai tanácsán.
Az ügyész által ismertetett vádirat szerint a szabadlábon védekező elsőrendű vádlott, Sz. T. volt bv-törzsőrmester egy előzetes letartóztatásban lévő berettyóújfalui nővel kezdeményezett viszonyt, röviddel később pedig szexuális kapcsolatba került vele. A vádirat szerint a nő több alkalommal elégítette ki orálisan az elsőrendű vádlottat a zárkája ajtaján levő ételbeadó nyíláson, az úgynevezett tátikán keresztül. Ezt követően mintegy húsz alkalommal közösültek a zárkaajtón át.
A nemi aktusok időpontjában az éjszakai szolgálatban lévő elsőrendű vádlott elhagyta szolgálati helyét. 2012 januárjától a vádlott a fogvatartottal több alkalommal közösült az intézet stúdiójában, az egészségügyi osztályon, a könyvtárban és a nő zárkájában is. A viszonyról a másodrendű vádlott, P. A. is tudott, de nem tett jelentést róla.
Az elsőrendű vádlottat folytatólagosan elkövetett hivatali visszaélés bűntettével és kötelességszegés vétségével, a másodrendű vádlottat pedig folytatólagosan, bűnsegédként elkövetett hivatali visszaéléssel és szolgálatban elkövetett kötelességszegéssel vádolják.
Az eset azután került a bírói tanács elé, hogy a férje brutális meggyilkolása miatt a közelmúltban jogerősen életfogytiglanra ítélt asszony bejelentette, az egyik körletfelügyelővel korábban viszonyt folytatott.
A vádlottak a tárgyaláson nem tettek vallomást, a nő meghallgatásának idejére pedig zárt tárgyalást rendelt el Kónya Tamás főhadnagy, a bírói tanács vezetője.