szerző:
hvg.hu

Épségben megtalálták a rendőrök azt a 13 éves kisfiút, aki június 14-én egy tárnoki általános iskolából tűnt el. A fiú Budapestre ment és napokig csavargott.

Épségben megtalálták a rendőrök azt a 13 éves tárnoki kisfiút, aki pénteken tűnt el egy tárnoki általános iskolából – olvasható a police.hu-n.

A gyermek a közlemény szerint napokig csavargott, majd egy hozzátartozóját kereste fel egy fővárosi szállón. A kisfiút sérülésmentesen adták át a nevelőszüleinek.

A Blikk korábban azt írta: a fiú bizonyítványa miatti szégyenében mehetett világgá, és már negyedik napja próbálták szülei tűvé tenni Tárnokot és környékét.

©

A 13 éves kisfiú bizonyítványosztáskor tűnt el a tárnoki Rákóczi Ferenc Általános Iskolából. "Péntek délelőtt még a végzősök ballagására készültek, aztán a tanárok elmondása szerint nézeteltérése volt valakivel, ami miatt az osztályfőnöke két idősebb lánnyal hazakísértette" – mondta a gyermek nevelőapja, Tóth Lajos a Blikknek. A kísérők gyűrűjéből megszökve elrohant, és most találták meg.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Munkagéppel ütközött és meghalt egy motoros a 3-as főúton

Munkagéppel ütközött és meghalt egy motoros a 3-as főúton

Panaszkodnak a magyarok az újsághirdetésben rendelt termékekre

Panaszkodnak a magyarok az újsághirdetésben rendelt termékekre

A Fidesz politikusa részesülni akart az egri vár fejlesztési pénzeiből, állítja a volt igazgató

A Fidesz politikusa részesülni akart az egri vár fejlesztési pénzeiből, állítja a volt igazgató

Nyomoz a rendőrség a Farkas Flórián barátjának olcsón eladott szolnoki lakás ügyében

Nyomoz a rendőrség a Farkas Flórián barátjának olcsón eladott szolnoki lakás ügyében

Juncker: Nem nyitható újra a Brexit-megállapodás

Juncker: Nem nyitható újra a Brexit-megállapodás

Végtelen a légitársaságok fantáziája, ha extra szolgáltatásokért kell pénzt kérni

Végtelen a légitársaságok fantáziája, ha extra szolgáltatásokért kell pénzt kérni