Eltüntették a tavalyi vihar nyomait Abádszalókon

Helyreállították a tavaly júliusi, jégesővel kísért viharban megrongálódott épületeket Abádszalókon, ehhez a kormány döntése alapján 60 millió forint támogatást kapott a település.

  • MTI MTI
Eltüntették a tavalyi vihar nyomait Abádszalókon

Minden érintett háznál a tulajdonos jelenlétében állapították meg a kár mértékét. A felbecsült kárból levonták a biztosító által megtérített összeget és a károsultnak juttatott esetleges adományokat – mondta Kovács Mihály polgármester.

Az önkormányzat illetékes bizottságának javaslata alapján két ütemben 522 lakás tulajdonosa kapott összesen 61,2 millió forintnyi támogatást.

Ebből a keretből nem kaphattak pénzt a megrongálódott melléképületek, üzletek, üdülők tulajdonosai. Kocsit, üvegházat és növényzetet érő károk felszámolását sem segíthették.

Abádszalókon 2012. július 9-én a 20 percig tartó, orkánerejű széllel kísért esőben lehulló diónyi jégdarabok épületek százait és gépkocsikat rongáltak meg. Az épületek többségének a teteje sérült meg, főleg a palával borítottak, és gyakorlatilag az összes kultúrnövény kipusztult.