Sokba lesz nekünk Orbánék választási osztogatása
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
N. István a megkárosítottaknak azt mondta, hogy egy külföldi ország bankjaiban jó – rokoni, baráti – kapcsolatokkal rendelkezik, így olcsó hiteleket tud igényelni, csak időbe telik az ügyintézés. Ügyében a lezárta a nyomozást a debreceni rendőrség. Később a bankokat okolta, amiért nem jött össze az üzlet, és még több pénzt csalt ki ügyfeleitől.
Vádemelési javaslattal fejezte be a nyomozást a Debreceni Rendőrkapitányság egy 2011. júniusban elrendelt ügyben, amelyet csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt indítottak - írta közleményben a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság.
N. István tevékenységével közel két tucat személyt tévesztett és károsított meg. A gyanúsított könnyen hozzáférhető személyi hiteleket ajánlott, az ügyintézésért cserébe pedig pár százezer forintot kért.
A megkárosítottaknak azt mondta, hogy egy külföldi ország bankjaiban jó – rokoni, baráti – kapcsolatokkal rendelkezik, így olcsó hiteleket tud igényelni, csak időbe telik az ügyintézés. A sértettek hittek a férfinak, és a kedvező hitel megszerzése reményében az ügyintézésért kért pénzt is átadták, azonban ahogy telt az idő, egyre bizalmatlanabbak lettek. Később kérték N. Istvánt, hogy számoljon el az átadott pénzösszegekkel.
A csaló azt állította, hogy a külföldi bankok becsapták őt, mert nem tájékoztatták arról, hogy magyar állampolgárként nem kaphatnak hitelt, csak ha az országban céget alapítanak és a hitelkérelmet a cég nevében adják be. Ekkor felajánlotta, hogy a külföldi cégek meglapításában közreműködik, erre hivatkozva újabb összegeket vett át az „ügyfelektől”.
Később a becsapott személyek feljelentést tettek a rendőrségen. Az eljárás eredményeként az 54 éves férfit a debreceni nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.
Vele szemben a Debreceni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a nyomozást befejezte, és az ügy iratait vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes járási ügyészségnek.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A miniszter beszélt Tiborcz Ferrarijáról és a Pride-ról is.