Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Fodor Gábor a Magyar Liberális Párt elnöke azt javasolja, hogy az Együtt-PM szövetség biztosítson helyet kispártoknak az egyéni és az országos listáján is – közölte a párt pénteken az MTI-vel.
A közlemény szerint Fodor Gábor pénteki sajtótájékoztatóján olyan javaslatot fogalmazott meg az Együtt-PM pártszövetség felé, hogy a kis pártokkal való együttműködés "ne csak az MSZP feladata és felelőssége legyen", hanem a "második legnagyobb támogatottsággal bíró" ellenzéki szervezeté is.
A szöveg szerint Fodor Gábor azt kéri, hogy az "MSZP jóvoltából egyéni képviselő-jelölt helyeket kapott és önálló listát állító" Együtt-PM is vegye ki a részét a nagy ellenzéki összefogásból és más kis pártoknak is biztosítson helyet a listáján. Ez a javaslat – a liberálisok elnöke szerint – nem befolyásolja az Együtt-PM szövetség és az MSZP által kötött megállapodást.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.