A környezetvédelmi államtitkár Szél Bernadett LMP-s képviselő keddi napirend előtti felszólalására adott válaszában azt mondta, "attól hogy ön szép, még nem következik az, hogy okos, attól hogy ön állít valamit, még nem következik az, hogy ön ért hozzá, hogy úgy vannak a dolgok" – fogalmazott. Egyúttal butaságnak, "baromságnak" minősítette az elmondottakat.Az Együtt–PM reakcióként azt írta: Illés Zoltánnak sikerült egy "példamutatóan" szexista, egyúttal egy politikai kultúrán kívül rekedt, az emberi méltóságot és a másik ember elismerését teljesen figyelmen kívül hagyó választ adnia.A Párbeszéd Magyarországért színeiben politizáló képviselők számára nem elégséges válasz, hogy Kocsis Máté elnézést kért a Fidesz-frakció nevében – jelentik ki. Illés Zoltánnak, mint a magyar kormány képviselőjének ezzel a mondatával az Európai Unió minden egyes kormányából és parlamentjéből mennie kellene – teszik hozzá, egyúttal hangsúlyozzák: az államtitkár újra bebizonyította: méltatlan feladatára.Végül azt írják, remélik, hogy a miniszterelnök megteszi a szükséges lépéseket.
Elmozdítaná az Együtt–PM Illés Zoltánt
Az Együtt–PM szövetség véleménye szerint Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár keddi, a parlamentben tett kijelentéseivel "újra bebizonyította: méltatlan feladatára".
A varázslat vége: Trump nemcsak a választást vesztette el, hanem a fonalat is
A kampánybeszédeiből ítélve pedig az eszét is.
Vágó István, Szikora Róbert és Patyi András alkotmánybíró neve is szerepel a nyitottaktak.hu-n – sorra kerülnek elő az ismert nevek
Megszólalt Gyurgyák János, miután kiderült, hogy beszervezték
Semmiféle kémkedést nem végeztem – mondta a HVG-nek Felföldi József debreceni milliárdos, miután megtaláltuk nevét a nyitottaktak.hu-n
Szita Károly, miután 6-os kartonja nyilvánosságra került: Nem ártottam senkinek
Megszólalt Szikora Róbert, miután megjelent a neve az ügynökaktákban
Szijjártó Péter elébe ment a találgatásoknak, megosztotta több családtagjának adatait is
7 tipp, ha egy családtag nevét dobja ki az ügynökoldal
Honnan jöttek, kikről jelentettek, hányan voltak – infografikákon a Kádár-kori ügynökhálózat
Mi közük a bélbaktériumoknak a stroke kockázatához? Új tényező került a megelőzés fókuszába
A külügyminisztérium 19 ezer lélegeztetőgépet vett 2000 kórházi ágyra a Covid alatt
Elkaszálta a Alkotmánybíróság, hogy a Kúria bűncselekménynek nyilvánította a kis értékű rongálást okozó falfirkát
A Fidesznél megbukott közvélemény-kutató az AfD tanácsadójához szegődött
Orbán Viktor elárulta, mit kezdett a végkielégítésével
Dubajban hirdetnek egy Porschét, amelynek Matolcsy Ádámhoz is köze lehet
Bicskanyitogató stílus és ízlésbeli vakfoltok – használt vagy ártott Ókovács a magyar operának?
Erődök csapnak össze iskolákkal az év legjobb épülete versenyén. Szavazzon!
Megvan Balog Zoltán utódja a Dunamelléki Református Egyházkerület élén
Megválasztották a püspökség új főgondnokát is.