Megölte feleségét, elbúcsúzott barátaitól és cigit vett egy dunapataji férfi

Miután megölte feleségét, megkérte a szomszédját, hogy hívja a rendőröket, majd elbúcsúzott barátaitól és bevásárolt cigarettából, hogy legyen neki a börtönben. A férfit elfogták.

  • hvg.hu hvg.hu
Megölte feleségét, elbúcsúzott barátaitól és cigit vett egy dunapataji férfi

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást Sz. György 51 éves dunapataji lakos ellen - olvasható a police.hu-n.
 
A férfi azzal gyanúsítható megalapozottan, hogy június 7-én 16 óra körül dunapataji otthonukban előzetes szóváltást követően késsel háromszor megszúrta feleségét, a nő a helyszínen belehalt sérüléseibe.

Tettét követően a férj átment szomszédjához, akit megkért, hívja ki a rendőröket, mert megölte a feleségét. Ezután Sz. György a kocsmába ment, ahol elbúcsúzott ismerőseitől, mondván: tíz év múlva találkoznak legközelebb. Hazaindulás előtt több doboz cigarettát is vásárolt magának. Az eladónak azt mondta, azért van szüksége nagyobb mennyiségű dohányárura, mert börtönbe fog kerülni asszonya meggyilkolása miatt.
 
Hazafelé összetalálkozott a felkutatására induló rendőrökkel, akik elfogták. A gyanúsítottat - beismerő vallomását követően - a nyomozók őrizetbe vették. Sz. György 2013. június 7. óta előzetes letartóztatásban van.
 
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya a nyomozást befejezte, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldi meg a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségnek.

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.