Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Hat és fél év fegyházbüntetésre ítélték hétfőn azt a rendőrtisztet, aki kirabolt egy takarékszövetkezeti fiókot 2010-ben a Baranya megyei Görcsönyben. A Pécsi Törvényszék ítélete nem jogerős.
Az ügyészség azzal vádolta meg Dömös Zoltánt, a rendőrség belső elhárításának munkatársát, hogy 2010. május 18-án szolgálati autóval a pénzintézethez hajtott, és szolgálati pisztolyával fenyegetőzve 258 ezer forintot zsákmányolt az épületből.
A férfit korábban felmentették, de a Pécsi Ítélőtábla új eljárásra kötelezte a törvényszéket. Az Antal Gábor vezette bírói tanács pedig úgy találta, hogy az ügy közvetett bizonyítékai olyan zárt logikai láncot alkotnak, amelyből a rendőr őrnagy bűnösségére lehet következtetni.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.