„Világ- és Európa-bajnok sportolók szabályosan nyomorognak, a szövetségek próbálnak a költségvetésükből segélyeket kiszorítani a korábbi érmeseiknek. Ide vezet, hogy Magyarországon nincs megoldás a profi sportolók visszavezetésére a civil életbe – mondta a hvg.hu-nak Podolszki Attila, aki szabadfogású birkózásban 1988-ban Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett. Még ebben az évben kijutott az olimpiára is, de miután sérülten lépett szőnyegre, azonnal kiesett. Az Eb-ezüstöt érő teljesítményét soha többé nem tudta megközelíteni, 1994-ben fejezte be profi pályafutását. Jelenleg biztonsági őrként dolgozik egy szupermarketben, ahol nettó 95 ezer forintot keres havonta.

A legkézenfekvőbb megoldás számára az lett volna, ha a sportágon belül el tud helyezkedni, de szerinte erre nem volt lehetőség. „Sorban szűntek meg szakosztályok, egyre kevesebb edző kellett. Gondoltam, elmegyek átképzésre, de csak a biztonságiőr-tanfolyam jött szóba, mert az nem került sokba” – mondta. Egyszer külföldön is szerencsét próbált, fél évig Angliában állványokat szerelt össze egy építőipari cégnél, de ezzel elsősorban az volt a célja, hogy kintléte alatt megpróbálja bejuttatni a kisfiát egy próbajátékra a Fulham FC focicsapathoz. Hazatérte után annál a nagy munkaerő-közvetítő cégnél jelentkezett be, amellyel együttműködési megállapodást kötött a Magyar Olimpiai Bizottság. „Többször jártam náluk, de három év alatt egyetlen munkát nem tudtak ajánlani. Olyan cégeket is megkerestem, akik büszkén hirdetik, hogy a MOB arany, meg gyémánt fokozatú támogatói, de még csak nem is válaszoltak”.

Podolszki közben sem tudott elszakadni a sport világától, magánszemélyként tett javaslatai alapján változtatták meg a 2004-es sporttörvényt, miután felhívta a figyelmet az amatőr sportolók szerződéseinek visszásságaira. Emellett évek óta harcol azért, hogy a világ- és Európa-bajnok érmesek az olimpikonokhoz hasonlóan állami támogatást kapjanak. „Csaknem 20 sportági szövetséggel vettem fel a kapcsolatot, többségük egyetért azzal, hogy az állandó járadékra jogosultak körét ki kell terjeszteni a vb- és Eb-érmesekre is. Elfogadhatatlan, hogy Magyarországon csak azok érnek valamit, akik olimpián szerepelnek jól, közülük sokan a több százezres járadékon túl magas beosztásokat is kapnak az állami szférában. Miközben a szakmában mindenki tudja, hogy a versenyerősség alapján a vb-, illetve bizonyos sportágakban az Eb messze megelőzi az olimpiát, ahová a kvalifikációs rendszer miatt olyanok is kijutnak, akik az olimpián labdába sem rúgnának”.

Podolszki Attila 1988-ban az olimpián

Youtube

Ezért fordult a volt birkózó az Alkotmánybírósághoz az indítványával, miszerint diszkrimináció, hogy az állam különbséget tesz „sportértékek” közt. Vagy minden érmesnek járjon juttatás, természetesen a tényleges eredmények alapján, differenciáltan; vagy senkinek. A testület azonban nem találta hátrányos megkülönböztetésnek az olimpikonok életjáradékát, amit 2009-es határozatukban azzal indokoltak: a törvényhozónak szabad mérlegelési joga van, hogy kinek biztosít ilyen ex gratia juttatást. „Dühít, hogy az Ab szerint ez egy ’szociális juttatás’, miközben sok sportoló a jövedelmi viszonyai alapján nem is szorulna rá, sőt a Nemzet Sportolója, vagy olimpiai életjáradékosok esetében a járadékhalmozás törvényileg megengedett. Kikérem magamnak, hogy egy olyan országban éljek, ami gazdaságilag ott áll, ahol áll, erre igazságtalan és aránytalan pénzszórásra mégis jut pénz, miközben világ- és Európa-bajnok sportolóink akár éhen is halhatnának” – mondta Podolszki, aki több nemzetközi sportszövetségnél is eljárást kezdeményezett a kérdésről. „A nálunk szegényebb Szerbiában és Romániában is kapnak életjáradékot az élsportolók, de én is tudom, hogy az igazi megoldás nem az, hogy támogatásból éljünk. Nálunk is olyan programok, képzések kellenének – és erre uniós és nemzetközi sportszövetségi ajánlások is köteleznek –, amik segítenek elhelyezkedni a civil életben, mert mi ott hátránnyal indulunk” – jelentette ki.

Ugyanezen a véleményen van Kowacsics Rita sportandragógus, aki évek óta az élsportolók versenyzés utáni életszakaszát, a munka világába való beilleszkedési nehézségeiket kutatja, erről tart órákat a Testnevelési Egyetemen. „A profi karrier utáni problémák alapvető oka, hogy az élsport olyan áldozatokat követel a sportolótól már kisgyermekkortól kezdve sokszor a felnőttkor derekáig, ami miatt nincs lehetősége úgy tanulni vagy továbbképeznie magát, mint a nem élsportoló társainak. Ráadásul, ha be is fejezik az iskolát, a megszerzett végzettség ellenére nincs elég munkatapasztalatuk, mikor el akarnak helyezkedni” – mondta az egykori sokszoros felnőtt teniszbajnok Kowacsics, aki szerint sok sportoló teljesen tanácstalan jövendő hivatását illetően.

„Közfeladat lenne”

Kowacsics egykori profikat szokott meghívni a TE-n tartott óráira, hogy maguk beszéljenek a pályafutásuk lezárását követő krízisről és tapasztalataikról a fiatal sportolóknak. „Nem sok pozitív dologról tudnak beszámolni, de a hallgatók így legalább fel tudnak készülni. Sokan így értik meg, hogy a sport mellett hiába járnak a TE-re, hol lesz számukra elég sportmenedzser vagy edzői állás az egyre zsugorodó szövetségekben? De nem csak a megélhetésről van szó, egy olimpiai második helyezett kézilabdázó arról mesélt, hogy bár nincsenek anyagi problémái, munkanélküliként értelmetlenek a napjai” – magyarázta.

„A kiemelkedő eredményeket elérő sportolókra – az országos-, Európai- és világbajnokokra, valamint az olimpiai helyezettekre –, az egész nemzet büszke, az ő sikerük erősíti a nemzettudatot és Magyarország elismertségét, a személyes példájuknak nevelőereje van. Ezért közfeladat lenne utána is segíteni nekik, de a csúcsig mindent megkapnak, utána pedig – az olimpiai érmeseket leszámítva – jószerével elengedik a kezüket. A sportvezetés felelőssége is egyértelmű, a sportoló ne csak addig kelljen, amíg az eredményeket hozza” – mondta Kowacsics, aki szerint a valós segítségnyújtáshoz szervezett, intézményi keretek kellenének. Ezért évek óta dolgozik egy pályatanácsadási programon, amelynek része egy életpálya-tervezési iroda felállítása, ahol személyes pályaválasztási tanácsadást vehetnek igénybe a profi sportolók, akiket életpálya-építő tréningekkel, információs adatbázisokkal is segítenének.

„Előadtam a javaslatomat sportkonferencián, bemutattam a MOB több bizottságában, mindenki szerint szükség lenne rá, mégsem történik semmi. Pedig majdnem 10 ezer embert érint” – mondta Kowacsics Rita, aki szerint a sporttörvényben elvileg szereplő „kettős életút” intézménye kevés. „Ez csak azt jelenti, hogy segítséget kapnak ahhoz, hogy bekerüljenek a felsőoktatásba, de nem biztos, hogy egy súlyemelőnek a bölcsészkar megoldás. Inkább az OKJ-s képzéseket, szakmák tanulását kellene biztosítani a számukra, komplett coaching programokkal párhuzamosan” – tette hozzá.

Siklós Erik, a MOB marketing és kommunikációs igazgatója szerint viszont már most is léteznek programok a sportolók későbbi életének megkönnyítésére. „2002 óta működik a MOB olimpikon életút-program, az idén 30 egyetemmel szerződtünk, így nemcsak az érmes, de minden olimpiára kijutó sportolót ösztöndíjrendszerrel tudunk segíteni. Hamarosan létrejön egy hosszútávú megállapodás a nemzetközi hátterű Adecco munkaközvetítő céggel is, amely az álláskeresésen túl továbbképzésekkel, felkészítő tréningekkel is támogatja őket” – mondta Siklós, megjegyezve, hogy emellett azért magának a sportolónak is mindent meg kell tennie a civil életben való érvényesülésért.

„Valahol húzni kell egy határt, a világ összes pénze kevés lenne, ha mindenkit az állam támogatna” – reagált a kommunikációs igazgató arra a kérdésre, szerinte diszkriminatív-e az olimpikonoknak járó életjáradékkal támogatása, miközben a vb- és Európa-bajnokoknak nem jár hasonló juttatás. Másrészt Siklós szerint el kell fogadni, hogy az olimpiának egyszerűen más a súlya, részben azért is, mert csak négyévente rendezik, miközben sportági világbajnokságokat évente vagy kétévente  világversenyt tartanak. „Az olimpia jelenleg a világ legnagyobb multisport eseménye, az emberek sokkal inkább odafigyelnek rá. Más, amikor Gyurta Dani a londoni olimpián úszik, és nyer aranyérmet, vagy egy évvel később megismétli ezt a barcelonai úszóvébén.”

Tudatosan rákészülni az átlagemberségre

Kárpáti Róbert pszichiáter-sportpszichológus szerint nem feltétlenül krízis a sportkarrier megszakadása. „Nem mindegy, mi ennek az oka: ha önmaga dönt a befejezésről, az teljesen más, mintha még folytatná, de lesérül, vagy az eredményei alapján többé nem ér el egy bizonyos szintet, nem kerül többé be a csapatba, vagy nem jut ki már a világversenyre. Utóbbi esetekben viselheti meg a váltás, illetve abban az esetben, ha kialakul egyfajta függőség, mert az egész addigi élete az edzésről, versenyzésről, sportsikerekről szól” – mondta a többek közt Szilágyi Áron vívót, illetve a férfi kézilabdacsapatot felkészítő szakember.
 
Ezért szerinte nagyon fontos, hogy már az aktív pályafutásuk alatt tanuljanak, illetve tudatosan építsék a későbbi karrierjüket, mert akkor sokkal könnyebb leválniuk a sportról. „Bár még így sem könnyű, hiszen hiába vannak az élsportolók közt jogászok, orvosok is, van egy időbeli eltoldódás: mire  30-35 évesen lezárul a sportkarrierjük, a kortársaik már befutottak” – tette hozzá. Kárpáti Róbert szerint ugyanakkor egy életpálya-tanácsadás sem garantálná önmagában a későbbi boldogulásukat. „Nem biztos, hogy igénybe vennék, a legtöbb sportoló attitűdje inkább az, hogy majd maga oldja meg a problémáját. Ráadásul ez egy nagyon zárt világ, magam is tapasztaltam kezdetben, milyen nehezen fogadnak el segítséget egy ’idegentől’”.
 
A sportpszichológus szerint az átmenet azon is múlik, mennyire integrált személyiség valaki, mennyire tudatosan áll helyt az élet más területein is. „Látszik, hogy ebben a tekintetben a sportágak közt is jelentős az eltérés: minél inkább szerepet játszik egy sportágban a szerencsefaktor, azaz egy jó  vagy rossz mozdulat is eldönthet sikereket vagy kudarcokat (például a lábbal jászott labdajátékok, ) annál kevésbé tudatosak a sportolók. Ezzel szemben azon sportágak, amelyeknél akár percenként adódik lehetőség hibajavításra (így a kézzel játszott labdajátékok) jóval kevesebb sportoló kallódik el, sokkal alkalmasabb lehet  a személyiségük arra, hogy később sikeres átlagemberek legyenek”.