szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Befejeződött a radartorony építése Medinán, a radart decemberben szállítják majd a helyszínre az olasz gyártó telephelyéről.

Befejeződött a NATO-radartorony építése a Tolna megyei Medinán, az informatikai és biztonságtechnikai rendszerek telepítése folyamatban van - írta csütörtöki számában a Tolnai Népújság.

November 19-én elkezdődött az épületkomplexum műszaki átadási eljárása, amely az építészeti, gépészeti elemekre terjed ki - közölte a lap a Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása alapján.

A radart, amelyet a gyártó olasz Selex ES cég telephelyén tárolnak, decemberben szállítják Medinára, ekkor kezdődik el a szerkezet telepítése. A kivitelezés a tervek szerint halad, a radarkomplexum teljes körű befejezésének határideje 2014. január 31. Utána már csak a gyártó cég szakemberei dolgoznak a helyszínen.

A berendezés hadrendbe állításának feltételeit a jövő év végéig kell megteremteni - írta a Tolna megyei napilap.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Vizsgálja Brüsszel a légitársaságok pénzvisszafizetési gyakorlatát

Vizsgálja Brüsszel a légitársaságok pénzvisszafizetési gyakorlatát

Rongálás miatt nyomoz a rendőrség az Országgyűlés Irodaházában beindult füstgránát ügyében

Rongálás miatt nyomoz a rendőrség az Országgyűlés Irodaházában beindult füstgránát ügyében

Karácsony szerint elkerülhetetlennek látszik a további szigorítás

Karácsony szerint elkerülhetetlennek látszik a további szigorítás