Leszúrta, baseballütővel verte halálra élettársát egy férfi

Emberölés miatt emelt vádat a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség egy 51 éves kiskunfélegyházi férfi ellen, aki megölte élettársát.

  • MTI MTI
Leszúrta, baseballütővel verte halálra élettársát egy férfi

A megyei főügyészség szóvivője, Schmidt Gábor közleménye szerint a vádlott 2012. december 14-én élettársának kiskunfélegyházi lakásán féltékenységből először mellkason szúrta a 41 éves nőt, majd egy baseballütővel többször fejbe verte.

A férfi, miután észrevette, hogy élettársa meghalt, a testet egy pléddel letakarta, a kést és a baseballütőt megtisztította és elrejtette. Ezután öngyilkossági szándékkal megszúrta magát, de életben maradt.

A vádlott 2010 nyara óta élt együtt a sértettel. Korábban, a nő házasságának és másik élettársi viszonyának fennállása alatt szerelmi viszonyban voltak. 1997-ben egy közös leánygyermekük is született, aki a sértettel élt. Az összeköltözés után a vádlott és a sértett kapcsolata anyagi okokból és a kölcsönös féltékenykedések miatt hamar megromlott, rendszeresen vitáztak, veszekedtek.

A főügyészség közleménye szerint a vádlott előzetes letartóztatásban van, a terhére rótt cselekményért 5 évtől 15 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.

A bűnügyet a Kecskeméti Törvényszék fogja tárgyalni.

Így gondozd a Trumpodat – Európa megtalálta a kezelési útmutatót az amerikai elnökhöz?

Így gondozd a Trumpodat – Európa megtalálta a kezelési útmutatót az amerikai elnökhöz?

Nyílt konfrontáció helyett dicséret és tömjénezés, meg egy nagy adag türelem – így próbálják meg az európaiak jobb belátásra bírni Donald Trump amerikai elnököt az európai vezető politikusok. Dolgukat nehezíti, hogy az oroszok már korábban rájöttek arra, miként kell bánni a Fehér Ház nárcisztikus urával. De azért a pénz is beszél, az európaiak 100 milliárd dollárt értékben vásárolnak Ukrajna számára amerikai fegyvereket, hogy az USA is részt vegyen Ukrajna biztonságának szavatolásában.