Blikk: lányokat is futtatott a gyerekét agyonszúró férfi

Lányokat futtatott és súlyos testi sértésért is ült börtönben korábban az a férfi, aki pénteken halálra késelte saját hatéves fisfiát Füzesabonyban – írja a Blikk a férfi korábbi falubelijére hivatkozva.

  • hvg.hu hvg.hu
Blikk: lányokat is futtatott a gyerekét agyonszúró férfi

Balhés természetű volt korábban is az a férfi, aki pénteken Füzesabonyban egy családi veszekedést követően a járókelők és a rendőrök szeme láttára agyonszúrta saját hatéves kisfiát – mesélte a Blikknek egy, a férfi korábbi lakóhelyén, Mezőtárkányban élő férfi. A nyilatkozó szerint T. György másfél éve költözött el a faluból, és onnan legutóbb súlyos testi sértésért vitték el a rendőrök. A férfi hirtelen haragú, agresszív volt, és a Blikknek névtelenül nyilatkozó forrás szerint lányokat is futtatott. A rendőrség mindezt nem erősítette meg, mint mondták, egyelőre nem adhatnak tájékoztatást.

A 42 éves férfi és élettársa pénteken a nagymamához vitték volna Mikulásozni hatéves fiukat, Gyurit, de a nyílt utcán összevesztek, majd a férfi maga elé kapta a gyereket és úgy üvöltözött. A kiérkező két rendőr nem lőhetett a gyerek miatt, a férfi azonban megszúrta a fiút és halálos sebet ejtett rajta. T. Györgyöt csak ezt követően tartóztatták le, a Blikk szerint a férfi bedrogozva próbált még magában is kárt tenni, de kevés sikerrel.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.