Mintha a World War Z zombicastingját tartanák, és hollywoodi sztárságra lenne kilátás, úgy állnak sorba az emberek a XII. kerületi Larus rendezvényközpont előtt. Pedig csak rezsicsökkentő fórum készül, ahol még pogácsát sem osztanak.

Odabent mindenkinek szabad a kedves nevét, regisztrálni kötelező, de fel lehet iratkozni a Magyar Csapatba is megvédeni a gyed extrát, meg a másik íven a rezsicsökkentést. A sajtótájékoztatót az étteremben tartják, ezért az ott békésen vacsorázó vendégeknek desszertként betolnak egy Magyarország jobban teljesít feliratú lepedőt, feláll Pokorni Zoltán, Fónagy János és Gulyás Gergely, aztán lökik a rizsát. Érthetetlen, miről akarnák itt tájékoztatni a sajtót, mert nem hangzik el semmi újdonság. Kapok az alkalmon, megkérdezem, mekkora rezsicsökkentésre készülnek a választás után, mégicsak szokás ilyenkor már távlati terveket – kormányprogramot – ismertetni. Fónagy annyit mond, hogy az eddigi csökkentés fenntartható, a választás utáni teendőket pedig „majd akkor kell megnézni”. Szóval arról momentán nincs fogalmuk se, mi lesz két hónap múlva. Egy szerény tétet fel merek azért tenni arra, hogy rezsicsökkentés egy darabig nem.

Mire végeznek a sajttájjal, a nagyterem megtelt. Van itt vagy ezerötszáz nyugdíjas, valószínűleg több is, ülnek a fűtőtesteken, támasztják a falat, türelmetlenül várják a műsort. Pokorni végre belecsap a húrokba, és köszönti vendégeit.

Szomorkás, szerethető, gyomorbajos ember a polgármester, már egy ideje ilyen. Voltak neki ambíciói, sőt szakterülete is volt valaha, amíg érthetetlen módon ki nem csavarta a kezéből egy ámokfutó gésa. Lenyomja azért a kötelező köröket tessék-lássék, de látszik rajta minden percben, hogy sok mindennel tele van a töke. És ennek hangot is ad: ez az egyetlen érdekes dolog, ami ezen a fórumon elhangzik majd. Jó látni őt, mert megmutatja, milyennek illene lennie a fideszes tisztviselőnek manapság: ilyen bizonytalannak, tépelődőnek, szégyenkezőnek, alázatosnak és udvariasnak.

A rezsitémát Fónagy János vezeti elő, úgy is mint szakértő; később Gulyás Gergely úgy fogalmaz, ő azért nem beszél sokat a rezsiről, mert Fónagy mellett az olyan lenne, mint Teller Ede után atomenergiáról beszélni. Szerencsére Teller Ede nincs jelen, ezért megszakértik Paksot is. Fónagy gyorsan vázolja, mennyiért termel Paks és mennyiért a szélerőmű „egy kiló áramot... szóval ööö egy egységnyi... egy kilowattot.” Nem jut eszébe a kilowattóra, de van az úgy a zseniknél, hogy kimegy a fejükből az egyszeregy. Lehet, hogy Teller Ede is így járna, ha itt lenne.

Végtelenül unalmas egy ilyen fórum. Pokorni meghasonlása teszi csak érdekessé. Amikor az elszámoltatásra kérdez rá a közönség, meglepő szavak jönnek belőle: ő is sajnálja a kudarcot. Mert ennek az övéik számára volna jelentősége, hogy a fideszesek is tudják: lopni nem szabad, és nem lehet megúszni. Pártalapon sem. Tompán rímel erre, ahogy Fónagy János megemlíti főnökasszonyát. Németh Lászlónét, Simicska Lajos helytartóját. De, meg lehet úszni, tudja ezt Pokorni Zoltán jól.

A szövegek olyannyira banálisak, hogy most már igazán feszít a kérdés: mit keres itt ez a rengeteg öregasszony és öregember, merthogy hatvanon innen mindenki személyzet és sajtó. Ami itt elhangzik, az ömlik a csapból, rajta van a gázszámlán, ki van rakva a lépcsőházban, tele vele a híradó és a rádió. Csökken a rezsi. Ha tájékozódni akarnának, vehetnének egy újságot, ilyen lepkefingnyi villanyszámla mellett telne rá. Valami másért jöttek.

Stiller Ákos

Magányos vadász a szív

Hallgatni saját magukat fényező, középszerű csinovnyikokat, cinikus, önelégült, fontoskodó pofákat nézni két órán át: ez extrémsport a javából. Még annál is durvább, mint elbuszozni Hajdúszoboszlóra, és közben venni egy százezer forintos edénykészletet. Az addig rendben van, hogy ezek az emberek szeretik a Fideszt, de ez akkor sem normális időtöltés. Orbán Viktor nincs jelen. Ez a gárda itt a szalámivég, a törmelékcsokoládé. Mégis itt vannak, végigülik.

Ezek az emberek nyilván nagyon magányosak, és nem tudnak jobb bulit találni szerda estére, mint egy kerületi lakossági fórumot. A kampánybeszédek után fel is hangzik a segélykiáltás, a sok népi hülyeség között. Innen válik érdekessé a mónikasó, amikor megszólal a kedves néző.

És a polgári körök felélesztését követeli. Az volt ennek a társaságnak a fénykora, a nagy partik ideje. A felszólalót megtapsolják, egyetértenek, de az előadók óvatosak. Annyi hangzik el, hogy nem rossz ötlet ez, de a polgári körösök nagy része ma már Fidesz-tag, szóval nem prioritás.

Pedig ezeknek a bácsiknak és néniknek bizony az volna. Hogy legyen kihez szólni, legyen kivel találkozni, csinálni valamit együtt. Nem akarok belegondolni, mi jönne ki belőlük szűkebb körben, de legalább ők jobban éreznék magukat. Magyarország tragédiája, hogy ezerötszáz nyugdíjas Gulyás Gergely önégetését kénytelen nézni, mert ennyire nincs semmi a tévében. Se.

Nem lennének itt, ha észrevennék, hogy a polgári körös világ, amelyben nekik volt jobb dolguk, mint ilyen előadásokon ücsörögni, az bizony magában hordozta az autonómiát, az önkormányzatiságot, az egyéni kezdeményezést, a decentralizációt. Csupa olyan liberális elhajlást, aminek ez a kormány nem barátja. Tévedésből és tunyaságból maradtak itt. Azt remélik még mindig, hogy tartozhatnak valahova.

Stiller Ákos

Szociális nyomor. Azért jönnek ide, hogy megajándékozzák magukat az emberi kapcsolatok illúziójával; a barátokat, a klubot, a hobbit, a gyülekezetet pótolják a Fidesszel. Éhesen nyújtogatják üres lelküket, alamizsnát várnak, egy emberi szót. De a Fidesz hálátlan álbarát, ennyi telik tőle: lapos, lebutított kortesbeszédek. A centralizált szórakoztatás ennyit tud.

A szomorú tömegjelenet éles fényt vet Schmuck Andor politikai súlyára. És arra, mi mindent elkúrtak tényleg ezek a másikak, akiknek említését itt hangos fujjolás követi. Hogy lehetett volna dobni valami pénzt és erőforrást, akár nyugdíjemelés vagy plakátolás helyett arra, hogy ezeknek a szegény, magányos öreg embereknek legyenek klubjaik, túracsoportjaik, társaságuk, játszóterük, szórakozásuk, közösségük. Hogy szégyen, ha egy Schmucknak jutott eszébe először nyugdíjasprogramokat szervezni. Holott a képlet ugyanaz, mint a kallódó fiatalokkal: a tétlenség, a magány, a tartalmas szórakozás hiánya sodorja őket rossz társaságba. Ki heroinozni kezd, ki belép az ifjú kereszténydemokratákhoz, az öreg rövidlátó hangya pedig a Magyar Csapatba, ahol feltörekvő lázárjános-palántáknak tapsikol.

Nem embernek való sors ez. De a bosszú nem marad el. Ha eljön az ideje, ezek a nénik és bácsik felsorakoznak újra, százezrével, hogy megfizessenek. Leszavaznak fegyelmezetten, és elégtételt vesznek a nemzeten, amely egyedül hagyta őket.