Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Hivatalos látogatást tesz február 11-e és 13-a között Pekingben Orbán Viktor kormányfő – közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője pénteken.
Orbán Viktor tárgyal majd Li Ko-csiang kínai miniszterelnökkel, és egyezményeket is aláírnak. Az nem derül ki a magyar tájékoztatásból, milyeneket.
A magyar kormányfőt fogadja Hszi Csin-ping, a Kínai Népköztársaság elnöke és Csang Tö-Csiang parlamenti elnök is.
Előzetes kínai információk szerint a magyar miniszterelnököt az eddigi legnépesebb, vállalatvezetőkből, üzletemberekből álló delegáció kíséri. Pekingben üzleti fórumot tartanak, Orbán Viktor egyebek mellett előadást tart majd a kínai társadalomtudományi akadémián, a magyar kulturális intézet évadnyitóján pedig találkozik magyar diákokkal.
A magyar miniszterelnök várható útját tavaly június 27-én bejelentették Pekingben, de akkor Magyarország Orbán Viktor útjának egy későbbi időpontra halasztását kérte. A magyar kormányfő akkor Brüsszelbe utazott ugyanis, hogy felszólaljon az Európai Parlament Tavares-jelentésről folytatott vitáján.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.