Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Megvan a taj-kártyával együtt egy kapualjba kirakott kisbaba családja, sőt a rendőrség a nagymamának már szerdán odaadta a hajnalban megtalált gyereket – tudta meg a hvg.hu. Az apát információink szerint olyan állapotban találták, hogy nem tudott volna gondoskodni gyerekéről.
A nagymamájához került az a 20 hónapos kisfiú, akit szerda hajnalban találtak magára hagyottan a fővárosi Rottenbiller utca egyik kapualjában – tudta meg a hvg.hu névtelen rendőrségi forrásból. Információink szerint az apja is meglett, de nem volt olyan állapotban, hogy neki vissza lehetett volna adni a kicsit.
A húsz hónapos kisbabát egy férfi találta szerda hajnalban a pesti utca egyik kapualjában, a gyerek egy babakocsiban ült, a taj-kártyájával az ölében. Azonnal a Péterfy Sándor utcai kórházba vitte, az MTI információi szerint a gyermeken nem voltak sérülések és ruházata is rendben volt.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság kiskorú veszélyeztetése miatt indított eljárást.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.