szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Két ok miatt veszítette el a baloldal a választást Bajnai Gordon szerint: az egyik, hogy a kormányváltók nem tudtak vonzó alternatívát nyújtani, a másik pedig a torz választási rendszer és médiaszerkezet.

Bajnai Gordon szomorúan állt ki a színpadra a PM-es jelöltekkel együtt. Mint mondta, "súlyos csalódás ez az eredmény azoknak, akik minket támogattak". Szerinte sok mindent fel lehet róni, de "jól teszi az ember, ha mindig a saját háza táján néz körül". A kudarc egyik fontos oka szerinte, hogy "mi korszakváltók és kormányváltók ebben a struktúrában nem tudtunk elég vonzó ajánlatot tenni a többbségnek".

Fülöp Máté

A másik ok szerinte abban "a manipulált eltorzított választási rendszerben és torzított médiaszerkezetben" keresendő, ami miatt ellenszélben kellett dolgozni. Emiatt bár tudomásul kell vennünk, de gratulálni nincs okunk – mondta.

Szerinte egy dolog biztos, a céljaikat nem kell feladniuk. "Semmiképpen nem adhatjuk fel azt, hogy hiszünk egy szolidáris, békés, európai Magyarországban. Ugyan ezt nem szabad átgondolni, de minden mást igen."

Fülöp Máté

Holnap szerinte két dolog vár rájuk: "kezdjük el újragondolni a szervezeti struktúrát, a személyi dolgokat és a programot. Vonzóbb ajánlatott kell letennünk a választóknak".

A keserű vereség után viszont "holnap elkezdhetünk szépíteni", hiszen az EP-választás öt hét múlva lesz.

"Ma vereséget szenvedtünk, de a lelkiismeretünk tiszta. Jó célért, becsülettel küzdöttünk" – zárta beszédét.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!