szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Módosító csomagot készül benyújtani a választási törvényhez az Együtt-PM, amelyben többek között megtiltanák a többes ajánlást és eltörölnék a győztes képviselőjelöltek után járó kompenzációt – jelentette be keddi, budapesti sajtótájékoztatóján a szervezet társelnöke. Szabó Tímea azt mondta, hogy a javaslatot az új Országgyűlésnek terjesztik majd be.

A politikus arról beszélt, hogy a Fidesz és a KDNP által egyoldalúan, társadalmi egyeztetés nélkül, „erőből áttolt” választási rendszerről egyértelműen kiderült, hogy nem képes biztosítani a választás tisztaságát és demokratikus lebonyolítását. Hozzátette, elismerik a kormánypártok győzelmét, de az választást egy olyan focimeccshez hasonlította, ahol az egyik csapat levette a saját kapuját, kézzel is hozzáérhetett a labdához és még a bíró is velük volt. 

Az Együtt-PM olyan törvénymódosító csomagot nyújt be a következő parlamentnek, amelyik „minimálisan” képes biztosítani, a tartalmi és eljárási visszaélések megakadályozását 2018-ban – közölte. A „minimálcsomag” megszüntetné a többes ajánlást, mert egyértelműnek látják, hogy az a „bizniszpártokat” segíti az indulásban. Ezért azt javasolják, hogy mindenki csak egy pártot támogathasson. A javaslat eltörölné a győztes képviselőjelöltek után járó kompenzációt, mert „ebben a perverz választási rendszerben” ennek segítségével a Fidesz hat plusz mandátumot szerzett – folytatta. 

Az is kiderült, hogy a választási törvény másodrendű állampolgárnak tekinti a külföldön élő, de magyarországi lakhellyel rendelkező embereket, ezért javasolják, hogy a határon túli kettős állampolgárokhoz hasonlóan ők is szavazhassanak levélben – sorolta elképzeléseiket. Felül kell vizsgálni a kampánytámogatásokat, mert a „kamu és a bizniszpártok” visszaéltek az állami forrásokkal – jelentette ki. Ezért azt javasolták, hogy akik kevesebb szavazatot szereznek, mint ahány aláírást a jelöléskor kaptak, kötelesek legyenek visszafizetni az állami támogatást – hangsúlyozta. Végül azt mondta, megtiltanák, hogy a nem jelölőszervezetnek minősülő jogi személyek bármiféle kampánytevékenységet folytassanak, vagyis a kormány, az önkormányzatok és az „álcivil szervezetek” ne vehessenek részt a kampányban – mondta.

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!