A magyar tisztek délcegek, de a katonáink képzése épp a legfontosabb területeken harmatgyenge
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
Kártékony, a magyar tájtól idegen növénynek nevezte Kövér László az akácfát, na nem most, amikor a Fidesz háborúba megy az akácért Brüsszelben, hanem egy 2002-es interjúban, amit az Index.hu talált.
Az akácfa a magyar tájtól, a Kárpát-medencétől idegen, rendkívül kártékony és agresszív növény, amelynek elterjedése kipusztulással fenyegeti őshonos erdeinket – ezt mondta Kövér László fideszes házelnök egy 2002-es, Magyar Demokratában megjelent interjúban, amit az Index talált meg.
Az egész azért érdekes, mert a Fidesz újabban a Brüsszel elleni küzdelem szimbólumává tette, és kampányának középpontjába helyezte az akácfa melletti kiállást. A lépés válasz volt az Európai Bizottságnak arra a kezdeményezésére, hogy az agresszíven terjedő, nem őshonos fajták – köztük a fehér akác – további elszaporodását a telepítés tiltásával állítsák meg a kontinensen.
Vagyis Brüsszel nagyjából ugyanazt gondolja az akácról, amit Kövér László gondolt, bár neki arról jutott mindez eszébe, hogy az újságíró megkérdezte, mit szól a Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök által meghirdetett Akácfa-mozgalomhoz.
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter azt állította, hogy a balliberálisok nevezik Amerikából beurcolt özönnövénynek az akácot, de a fideszes Glattfelder Bélának azért feltűnt, hogy a magyar erdőtörvény is veszélyes, idegenhonos fajtaként határozza meg a fajtát, ezért szerinte azt módosítani kell, mert így nem lehet küzdeni az akácért.
Magyarországnak, úgy tűnik, az akác gazdasági és társadalmi jelentőségére, a méhészek megélhetésére hivatkozva sikerült megakadályoznia, hogy a magyar erdők negyedét alkotó fafaj tiltólistára kerüljön, legalábbis José Manuel Barroso elnök "megkegyelmezett az akácnak" Szijjártó Péter szerint. A brüsszeli akcióért az egyebek mellett a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a Magosz és az Országos Magyar Méhészeti Egyesület által alakított „akáckoalíció” lobbizott, és az ő javaslatuk volt az akác és az akácméz hungarikummá nyilvánítása.
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
A magyar miniszterelnök amiatt panaszolta be az ukránokat, mert támadták a Barátság-kőolajvezeték egyik oroszországi elosztóállomását.
Felszámolás, végelszámolás, beragadt kölcsönök, követeléscsomagok – az állami MFB Bank a végén minden jel szerint ráfizet.