Fellebbezhet az állam a strasbourgi bíróság egyházügyi ítéletete ellen

Minden valószínűség szerint fellebbez a magyar állam az egyházügyi törvényt elmarasztaló strasbourgi ítélettel szemben – írja a Magyar Hírlap pénteki számában Rétvári Bencére, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkárára hivatkozva.

  • MTI
Fellebbezhet az állam a strasbourgi bíróság egyházügyi ítéletete ellen

A fellebbezésre július elejéig van lehetőség, a háttérben pedig már régóta folyik a szakértői munka az Emberi Jogok Európai Bíróságának nagykamarájához benyújtandó jogorvoslati kérelem kapcsán – közölte a lap.

A lap írásában emlékeztet arra, hogy a strasbourgi bíróság több mint egy tucat hazai kisegyház kezdeményezésére úgy ítélkezett, a jogszabály sérti az érintett vallási csoportok egyesülési jogát és vallásszabadságát.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.