szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Nem jogerősen tizenegy év fegyházbüntetésre ítélte a Zalaegerszegi Járásbíróság azt a férfit, aki részt vett több pénzváltó és takarékszövetkezeti fiók kirablásában vett részt. Már volt korábban börtönben, 2009-ben feltételesen szabadult.

A férfi 2010 októberében két társával érkezett a búcsúszentlászlói takarékszövetkezet elé. Leparkoltak, majd testszínű nylonharisnyát húzott a fejére és egy fegyverrel vagy annak tűnő tárggyal bement a pénzintézetbe. Pénzt követelt, kapott 250 ezer forintot, de még ki akarta nyittatni a széfet. A dolgozók mondták neki, hogy a páncélon időzár van, erre mindenkit bezavart a WC-be, majd a pénzzel együtt lelépett.

A következő napon megint harisnyát húzott a fejére és egy balatonlellei utazási irodába ment be, de végül nem rabolt, mert a közelben meglátott egy rendőrautót. Néhány nappal később visszatért, az alkalmazottak azonban felismerték és kihajították. Innen egy révfülöpi pénzváltóba ment, ahol egy fegyverrel vagy annak utánzatával megfenyegette a pénztárost, és körülbelül 250 ezer forintot zsákmányolt.

Pár nap múlva "Police" feliratú sapkában és kabátban bement be a csörötneki takarékba, ahol egy "Nemzetőrség" feliratú jelvényt is felmutatott az egyik dolgozónak. Ráfogott egy pisztolyt és pénzt követelt. Miután a pénztáros átadott neki 184 ezer forintot, gyalog elmenekült.

A takarék vezetője nem sokkal később leintett egy autót, és üldözni kezdték a fél falun keresztül menekülő rablót, aki beszaladt az erdőbe, majd nyoma veszett. A helyszínen megtalálták néhány ruháját és a fegyvert is.

A férfit a járásbíróság négyrendbeli rablás és egy rendbeli rablás előkészülete miatt mondta ki bűnösnek. Mint különös visszaesőt halmazati büntetésül tizenegy év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélték, és kimondták, hogy feltételesen sem bocsátható szabadlábra.

Az ítéletet nem jogerős, a védő a csörötneki esettel kapcsolatban enyhítésért, a többi vádpontnál felmentésért fellebbezett, valamint kérte a vádlott szabadlábra helyezését. A bíróság ezt elutasította.

A férfit két évvel ezelőtt a Zalaegerszegi Törvényszék a csörötneki takarék kifosztásáért kilenc év fegyházbüntetésre ítélte, míg a további három rablás vádja alól felmentette. A Pécsi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte az ítéletet és új eljárás lefolytatásra kötelezte a bíróságot. Az ügy 2013-ban indult újra.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!