Közös jelöltben egyezett meg a baloldal Salgótarjánban

Közös jelöltet indítanak a baloldali pártok Salgótarjánban.

  • MTI MTI
Közös jelöltben egyezett meg a baloldal Salgótarjánban

Közösen indít polgármesterjelöltet és képviselőjelölteket a baloldal az októberi önkormányzati választáson Salgótarjánban – jelentették be hétfőn a városban. 

Polgármesterjelöltként Dóra Ottót indítják, aki 2002 és 2006 között a Nógrád megyei önkormányzat elnöke volt, 2006 őszétől a salgótarjáni önkormányzat frakcióvezetőjeként dolgozik.

Dóra Ottó (MSZP) az együttműködő öt párt és egy civil szervezet képviselőinek részvételével tartott sajtótájékoztatón elmondta: az MSZP, a Demokratikus Koalíció, az Együtt – A Korszakváltók Pártja, a Munkáspárt 2006, a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja, valamint a Tarjáni Városlakó Egyesület fogott össze, hogy "közös szándékkal, közös jelölteket indítva, együtt váltsák le a jelenleg regnáló városvezetést". 


 

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.