szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Öt embert, köztük két csecsemőt vittek füstmérgezés gyanújával kórházba, miután pénteken délután kigyulladt egy tízemeletes panelház szemétledobója Óbudán – közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője.

A tűzoltók rövid idő alatt megfékezték a Szilke utcai épületben fellobbanó lángokat. Ugyanakkor a lakókat, 20-25 embert az utcára menekítettek, mert a lépcsőház füsttel telítődött.

Ők a tűzoltási utómunkálatok befejezése és a lépcsőház kiszellőztetése után térhetnek vissza. A tűz keletkezésének okát vizsgálják – közölte a referens.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Bundesliga: nyert a Bayern München és a Hertha

Bundesliga: nyert a Bayern München és a Hertha

Történelmi győzelmet aratott Hamilton

Történelmi győzelmet aratott Hamilton

Hasznos funkció jön: rögzítse kedvenc weboldalait a Windows Start menüjében

Hasznos funkció jön: rögzítse kedvenc weboldalait a Windows Start menüjében