A Szegedi Tudományegyetem szervezeti keretein belül Francia Egyetemet hoznak létre. Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny szerdai számában jelent meg. Erre a célra - a kormányhatározat szerint - a 2014 és 2018 közötti időszakban évente 40 millió forintos támogatást biztosítanak a Szegedi Tudományegyetemnek. Ezen felül a Miniszterelnökséget vezető miniszternek az idei évre gondoskodnia kell 20 millió forint többlettámogatás biztosításáról. Az erről szóló szerződés megkötésének határideje szeptember 15.A kormány felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy a 2014. évi támogatás forrásának megteremtése érdekében tegye meg a szükséges intézkedéseket. Az emberi erőforrások miniszterének és a nemzetgazdasági miniszternek pedig gondoskodnia kell arról, hogy a 2015–2018. évi központi költségvetés tervezése során biztosítsák a Francia Egyetem fokozatos kialakításának megvalósításához szükséges forrást az emberi erőforrások minisztere által vezetett minisztérium költségvetési fejezetében.Martonyi János volt külügyminiszter tavaly szeptemberben, a Szegedi Tudományegyetem újonnan alakult Frankofón Egyetemi Központ ünnepélyes tanévnyitója kapcsán beszélt arról: évek óta foglalkoztak azzal a gondolattal, hogy indítani kellene egy francia egyetemet vagy legalábbis egyetemi központot. "Továbbra is úgy érezzük, hogy a francia elemet erősíteni kell Magyarországon kulturálisan, tudományosan és az oktatásban is, de nem titkoljuk, hogy továbbra is érdekeltek vagyunk a kereskedelmi, gazdasági kapcsolatok fejlesztésében is" - fogalmazott.
Francia Egyetem létesül Szegeden
Francia Egyetemet hoz létre a kormány a Szegedi Tudományegyetem keretein belül - erről kormányhatározat döntött.
Magyar Péter-bingót készített a Fidesz-frakció
Fejes Péter az államfő újabb legfőbbügyész-jelöltje
Az RTL egyik legrégebbi riporterét igazolta le Kapitány István minisztériuma
Az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Karácsony: Egészen perverz, rossz hatékonyságú és mélységesen igazságtalan a fővárosi parkolás rendszere
A legamerikaibb arab uralkodó II. Abdullah jordán király, aki ügyes manőverezéssel tartja egyben országát
A Tisza-frakció etikai bizottsága elé kerül a vadászó Kaprinyák Tibor ügye
Az ukránok kiütötték az orosz Google-t, mire padlót fogott a fél webet leuraló orosz bothálózat is
Már jócskán veszteséges volt, mégis milliárdokért vett ingatlanokat és járműveket a Matolcsy-kör építőcége
Húszmilliárd forintot pörgetett ki a választás előtt határon túli fideszes kötődésű szervezeteknek a Bethlen Gábor Alap
Rekordsebességgel születtek meg a támogatási döntések,.