szerző:
Kósa András
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Rendőrségi feljelentés is született tavasszal a kamupártok ügyében, egyelőre következmények nélkül. Kíváncsiak voltunk, megéri-e nekik indulni a helyhatósági választásokon. Érdekes válaszokat kaptunk.

Üzletnek sem volt rossz az áprilisi parlamenti választásokon elindulni, a Vastagbőr blog megkeresésére még márciusban közölte a Magyar Államkincstár, hogy egy sor addig teljesen ismeretlen szervezet kapott 149-298 millió forint közötti állami támogatást. Aztán a választásokon kiderült, hogy a bőséges kampánytámogatás ellenére ezek a szervezetek gyakorlatilag kimutathatatlan társadalmi támogatást produkáltak, többen még annyi voksot sem kaptak, mint amennyi aláírást megszereztek az induláshoz. (Ez persze újabb bűncselekmények gyanúját vetette fel, de ezzel egyáltalán nem foglalkoztak a hatóságok.)

A helyhatósági választásokon nem osztanak külön kampánytámogatást, így, ha egy szervezet „kamupárt”, nyilván nem éri meg elindulnia sem. Kíváncsiak voltunk, ilyen körülmények között hányan vállalják a megmérettetést október 12-én.

A Haza Nem Eladó Mozgalom Párt tavasszal 23507 voksot „söpört be”, vagyis a szavazatok 0.47 százalékát. Kásler Árpád megkeresésünkre annyit mondott, az országban „8-10 helyen” tudnak jelöltet állítani, de ezek közül Gyulán például polgármesterjelöltjük is lesz, és minden választókörzetben lesz indulójuk. A párt tavasszal 298.500.000 forint támogatást kapott.

Kásler Árpád szervező (elöl) a Haza Nem Eladó Mozgalom demonstrációján a belvárosi 2013. augusztus 20-án.
©

"Kedves Gyermekek! Kellemes nyarat!"

Az Új Magyarország Párt 1578 szavazattal (0.03%) végzett, mindezt 149.250.000 forintból. Ehhez képest a szervezet honlapján semmilyen elérhetőség nincs, csak egy nagyon vicces állásfoglalás, amit egy az egyben idemásolunk: „Az Új Magyarország Párt közgyűlése döntött az októberi önkormányzati választásokkal kapcsolatosan: Támogatjuk, sőt, javasoljuk helyi kötődésű civilek részvételét az aktuális helyi döntéshozatalban. Véleményünk szerint egy-egy közösség céljainak, lehetőségeinek, felelősségének, fejlődésének meghatározása mindig helyi feladat, melyet kizárólag szakmai alapon kell meghatározni! Támogatjuk lokálpatrióta egyesületek, szervezetek részvételét a helyhatósági választásokon! Szerintünk a helyi célokat helyi szakemberek, képviselők tudják megoldani aktuálpolitikai érdekektől, elvektől függetlenül! Kedves Gyermekek! Kellemes nyarat kívánunk Nektek és a Titeket tanító pedagógusoknak egyaránt! Az ÚMP tagjai és vezetői számos nyári programot biztosítanak a szünidő kellemes eltöltéséhez.”

Az Új Dimenzió Pártnak (szintén 149.250.000 forint) honlapja sincs (2100 szavazatot értek el, ez 0.04%-os arány), Facebook-oldalukon április 17-i az utolsó bejegyzés. E-mailben feltett kérdéseinkre egyelőre nem válaszoltak.

Ahhoz képest, hogy a Szabad Választók Pártja „24 éve ugyanazok az arcok ülnek az Országgyűlésben és az Önkormányzatokban. Vérfrissítés kell! NORMÁL (sic!) EMBEREKET A PARLAMENTBE!” szlogennel hirdeti magát a Facebookon (saját honlapjuk „természetesen” nincs), láthatóan nem csipkedik magukat azért, hogy ezeket a „normál” embereket beküldjék az önkormányzatokba. Március 11-i bejegyzésük az utolsó megnyilvánulásuk, a megadott címre elküldött kérdéseinkre nem jött válasz.

„A párt a választásokat követően is aktív szereplője kíván maradni a magyar közéletnek. Ismertségének növelése mellett a szervezet középtávú céljai között szerepel, hogy nagyobb publicitást szerezzen 18 pontos cselekvési programcsomagjának, amelyet az ország katasztrofális népegészségügyi helyzetének javítása érdekében állított össze” – olvasható a Sportos és Egészséges Magyarországért Párt honlapján (12563 szavazat, 0.25%), ehhez képest az alakulatról semmit nem hallani. Igaz, ők legalább válaszoltak megkeresésünkre.

Mint Kovács András szóvivő írta, a Sportos és Egészséges Magyarországért sem az EP-választáson nem indult, sem az önkormányzati választáson nem fog, mert „egy szinte ismeretlen új pártnak, szervezési és pénzügyi okokból is óriási feladat egy évben három választáson is elindulni, főleg amikor az anyagi támogatás a kampányra nem biztosított”. Ettől függetlenül már most arra készülnek (minden bizonnyal a tavasszal kapott 149.250.000 forintból), hogy 2018-ban bejutnak a parlamentbe, és ha ez sikerülni fog, elindulnak majd a 2019-es helyhatósági választásokon is.

Eltűntek a romák is

Bár a tavaszi választáson a sokadik roma politikai formációval próbálkozó Horváth Aladár abban reménykedett, több százezer szavazatot kapnak majd, a Magyarországi Cigány Párt 8810 voksot gyűjtött be (0.17%-os eredmény). Az „érthetetlen” eredmény után Horváth távozott a pártból, és azt is megpendítette, esetleg az egész alakulat megszűnik – az MCP honlapját elnézve, valószínű be is következett ez az állapot, pedig a tavaszi 298.500.000 forintból biztosan futná még. Elérhetőségként még mindig Horváth Aladár nem kapcsolható mobilja szerepel, a helyzet itt is a „szokásos”: e-mailes megkeresésünkre automatikus válasz érkezett, miszerint a címzett mailbox megtelt, nem tud több üzenetet fogadni, vagyis valószínűleg hónapok óta nem foglalkoznak vele.

Horváth Aladár cigánypártjának alakulása 2013. november 30-án
©

Hibernált állapotban találtuk az Összefogás Pártot is (szintén 298.500.000 forint támogatást kaptak): a honlapjuk nem működik, a Facebook profilon Szepessy Zsolt képe alatt megadott mobil nem kapcsolható. Elküldött kérdéseinkre nem érkezett válasz, a jelek szerint nem indulnak. Pedig az áprilisban megszerzett 6552 szavazatot (0.13%) valószínűleg most sem lett volna olyan nehéz hozni.

Már a 2018-as választásokra gyúr az Elégedetlenek Pártja, Tóth István elnök szerint ezért is nem indulnak az önkormányzati választásokon: nem akarják szétaprózni az erőiket. „Fiatal, három hónapos párt vagyunk, áprilisban olyan eredményt értünk el, amilyet (kimutathatatlant – a szerk.), most készülünk, és a sebeinket nyalogatjuk, de tavaszra készülünk egy nagy durranással, amivel be fogjuk bizonyítani, hogy nem vagyunk kamupárt, amivel gúnyolnak minket” – mondta Tóth István a hvg.hu-nak, hozzátéve, „el tudtunk volna indulni néhány helyen az országban, de annak nem láttuk értelmét, hogy egy-egy településen egy-egy tagunk bekerüljön a képviselő-testületbe, mert úgy sem lett volna képes érdemben befolyásolni a helyi ügyeket. Az országos politikától amúgy is el kellene távolítani a helyi ügyeket.”

Szili a Fidesz mellett?

A Jólét és Szabadság Demokrata Közösség a budapesti kerületek több mint felében indít jelölteket, a főpolgármester-választáson pedig Tarlós Istvánt támogatja, mert, mint kiadott közleményükben írják, „a baloldali pártok folyamatos egymás körüli tragikomikus násztánca ugyanis csak azt mutatja, hogy nem az emberek sorsa, hanem kizárólag a minél előnyösebb hatalmi pozíció megszerzése érdekli vezetőiket”. Ezen kívül „a JESZ a fővároson kívül még számos helyen indítja jelöltjeit és több megyei listát állít. A helyi szintű együttműködések tekintetében a párt nem hozott központi döntést, mert az önkormányzatiság egyik élharcosaként tiszteletben kívánja tartani a kisközösségek sajátos érdekeit és önállóságát”. A JESZ szintén 298.500.000 forintot kapott tavasszal.

A Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt (KTI) Szili Katalin pártelnököt ábrázoló plakátja Budapesten
©

Seres Mária Mozgalma 12563 szavazatot szerzett (0.25%) áprilisban (szintén 298.500.000 forintból), ami nyilván nem jogosította őket nagy reményekre a formáció további politikai jövőjét illetően. A jelek szerint nem is nagyon fektetnek energiát a további működésbe, a mozgalom honlapján Seres Mária május 13-i bejegyzése az utolsó, ez is azon mereng, vajon Vlagyimir Putyin elnök el akarja-e foglalni Csernobilt. A megadott mobil nem kapcsolható, kérdéseinkre nem érkezett válasz írásban.

Bár tavasszal Szili Katalin rendszeresen kapott lehetőséget a megszólalásra a közmédiában, és pártja, a Közösség a Társadalmi Igazságosságért rendezvényeiről is bőven tudósítottak, ez (valamint a 298.500.000 forint) sem volt elég ahhoz, hogy a KTI legalább a szavazatok 1 százalékát megszerezze, a 10696 voks 0.22%-os eredményt jelentett csak. A KTI honlapjára látogatva érdekes állapotot találunk: bár a friss hírek rovatot láthatóan máig valóban frissítik, ezen kívül viszont a megadott telefonszám már elérhetetlen, a feltüntetett négy e-mail címből kettő nem működik. Honlap alapján egyébként a párt csak Szegeden indít, egyetlen jelöltet. Szili Katalin viszont a hétvégén személyesen is kampányolt szegedi indulójuk mellett – igaz, ezen kívül arra is maradt ideje, hogy egykori MSZP-s házelnökként és köztársaságielnök-jelöltként a fideszes polgármesterjelölt Kothencz Jánost is népszerűsítse.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Készen van? Hamarosan (újra) bemutathatja a Samsung a hajlítható Galaxy Foldot

Készen van? Hamarosan (újra) bemutathatja a Samsung a hajlítható Galaxy Foldot

Az összeomlóban lévő baleseti ellátás miatt rendkívüli közgyűlésre hívják a traumatológusokat

Az összeomlóban lévő baleseti ellátás miatt rendkívüli közgyűlésre hívják a traumatológusokat

Évzáró alatt rabolták ki a Németh László Gimnázium diákjait

Évzáró alatt rabolták ki a Németh László Gimnázium diákjait

Boris Johnson: Senki nem akar no-deal Brexitet, de erre is fel kell készülni

Boris Johnson: Senki nem akar no-deal Brexitet, de erre is fel kell készülni

Magyarország sziget az oltásellenesség tengerében

Magyarország sziget az oltásellenesség tengerében

Itt a figyelmeztetés: viharos lesz a csütörtök is

Itt a figyelmeztetés: viharos lesz a csütörtök is