Az MSZP XIII. kerületi elnöke szerint a Civil Összefogás Fórum (CÖF) megjelenése a Fidesz hadüzenete a kerületnek
Borszéki Gyula pénteken azt közölte az MTI-vel, hogy a városrész civil életében faji, vallási, etnikai és politikai hovatartozástól függetlenül jól megférnek a helyben tevékenykedő csoportok. A Fidesz polgármesterjelöltjének és a CÖF-nek az aznapi megállapodására utalva azonban úgy reagált: az a nagypolitikát és a békétlenséget akarja behozni a kerületbe.
"Tudjuk, hogy a valódi civil lét nem importálható, és mindenki láthatja, hogy a CÖF megjelenése a Fidesz hadüzenete a XIII. kerületnek" – fogalmazott a szocialisták kerületi elnöke, hozzátéve, ez azt üzeni, hogy "ha úgy tetszik nekik, akkor mesterségesen megerősített, idevezényelt idegenekkel nyomják el az itt élők akaratát".
Borszéki Gyula szavai szerint október 12-én a választók eldönthetik, hogy saját kezükbe veszik a sorsukat, vagy engednek a nagypolitika központi utasításainak.