Hozz létre egy linket előfizetéssel nem rendelkező barátaid számára

Kósa szerint azt hitték, 2010-et nem lehet megismételni

Az önkormányzati választások eredménye, azaz a Fidesz-KDNP sikere a megyei jogú városokban, a fővárosi kerületekben és a 10 ezernél nagyobb lélekszámú településeken azt jelzi, hogy az emberek a politikánk mellé álltak – jelentette ki Kósa Lajos vasárnap éjjel Debrecenben.

  • MTI MTI
  • +${remainingCount} szerző
Kósa szerint azt hitték, 2010-et nem lehet megismételni

A tavaszi országgyűlési, majd az európai parlamenti és a mostani önkormányzati választáson egyre jobb eredményt ért el pártszövetségük – mondta a Fidesz országos kampányfőnöke. 

Kósa Lajos várakozáson felülinek nevezte a mostani választási sikert. Felidézte 2010-es választási győzelmüket, amit akkor egy kivételes politikai helyzetben elért eredménynek tekintettek, és úgy gondolták, ilyet még egyszer nem lehet elérni.

"Hát lehet, és ezért köszönet a választóknak" – mondta a politikus.

Kósa Lajos, aki 16 évig volt Debrecen polgármestere, szavai szerint a jövőben országgyűlési képviselőként is a városért fog dolgozni.

Számos olyan feladat van, amikor közvetítetnie kell a kormányzat és az önkormányzat között annak érdekében, hogy minél nagyobb támogatásokat szerezzen Debrecen fejlesztési elképzeléseinek megvalósításához – jegyezte meg. Hozzátette, fontos tennivalója, hogy az agrártárca és a város vezetői között közvetítsen a földművelésügyi minisztérium tervezett Debrecenbe költöztetése érdekében.


 

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.