szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A miniszterelnök-helyettes szerint a szerb-magyar megbékélés szimbolikus állomása, hogy hetven év után eltörölték három község magyar lakosságának kollektív bűnösségét kimondó jogszabályt.

Mint hírül adtuk, hetven év után megszületett az a rendelet, amely eltörölte Csúrog, Zsablya és Mozsor magyar lakosságának kollektív bűnösségét kimondó jogszabályt. Ezt maga Aleksandar Vučić szerb miniszterelnök jelentette be, azon a szabadkai kegyeletadáson, amelyen a tömegsírba temetett áldozatokra emlékeztek.

Tudvalevő, hogy hét évtizeddel ezelőtt Bácskában a szerb partizánok több ezer magyart végeztek ki ártatlanul, bírósági ítélet nélkül. Az áldozatok nagy részét jeltelen tömegsírokba (néha csatornákba, dögkutakba) dobálták. A kivégzettek nevét, esetleges bűnüket, kivégzésük körülményeit, nyughelyüket sohasem hozták nyilvánosságra. Utólag háborús bűnössé nyilvánították valamennyiüket, vagyonukat elkobozták, hozzátartozóikat megbélyegezték. Három helység: Csurog (Čurug), Zsablya (Žabalj) és Mozsor (Mošorin) teljes maradék magyar lakosságát – akik túlélték a vérengzést – mindenüktől megfosztva örökre kitiltották lakóhelyükről.

Szabadkán 24. alkalommal hajtottak főt az ártatlanul kivégzettek tömegsírjainál a Zentai úti temető 44-es parcelláján, ahol a szerb miniszterelnök is fölszólalt. „Szerbia miniszterelnökeként azzal a céllal érkeztem Szabadkára, hogy biztosítsam Önöket arról, hogy a magunkéinak érezzük Önöket, és reméljük, hogy Önök is magukénak éreznek bennünket, Szerbia teljes értékű állampolgárainak, akik egyenlők a törvények előtt, akik között nincs semmiféle különbség” – hangoztatta Vučić.

A magyar kormány ma már reagált is a szerb lépésre. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nyilatkozata szerint Magyarország kormánya megnyugvással fogadta, hogy hetven év után végre megszületett az a szerbiai rendelet, amely eltörölte a Csúrog, Zsablya és Mozsor magyar lakosságának kollektív bűnösségét kimondó jogszabályt. A miniszter közleményében ezt írta: üdvözlik a szerb miniszterelnök tegnapi szabadkai bejelentését és az 1944-45-ben ártatlanul kivégzett áldozatok előtti főhajtását, amely a szerb-magyar megbékélés szimbolikus állomása. A szerb politika mostani lépése Magyarország régi törekvésével találkozott.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!