szerző:
MTI

Győztes magyar facebookosokról, gyenge magyar EU-biztosról, jól kinéző Budapestről és fellendülő pesti viccről írnak a nemzetközi lapok magyar vonatkozású cikkeikben.

A Handelsblatt című német üzleti lap az internetadó ügyéről közölt kommentárt az online kiadásában. A Facebook-közösség győzedelmeskedik Magyarországon című írásában Hans-Peter Siebenhaar kiemelte, hogy az emberek a hálózatba szerveződés révén legyőzték a "gyűlölt internetadót", a jobboldali populista miniszterelnök, az "analóg korszakból származó" Orbán Viktor pedig "alábecsülte a közösségi oldalak hatalmát". Hozzátette: "Orbán szinte úgy kormányozza Magyarországot, mint egy autokrata", és a média is az ellenőrzése alatt áll, kivéve az RTL-t, amelyet egy reklámkülönadóval akar térdre kényszeríteni, ugyanakkor a közösségi oldalakra nem terjed ki a kontroll, aminek következményét már Egyiptomban és az arab világban máshol is megtapasztalták diktátorok, amikor alábecsülték az interneten kezdődött lázadást, amely elsöpörte őket. 

A "dörzsölt politikus" Orbán ismeri ezt a történetet és "elég okos" ahhoz, hogy meghagyja a Facebook-közösségnek az internetadó feletti győzelmet – írta a Handelsblatt szerzője, kiemelve, hogy ennek a közösségnek folytatnia kell a médiában megjelenő civil társadalom "digitális védelmezését", és nem szabad elfelejtenie, hogy az internet ellenőrzése továbbra is előkelő helyen szerepel a kormány napirendjén.

Méltatlan biztosra bízta az Európai Unió a kultúrát címmel közölt egyoldalas publicisztikát a Le Monde francia napilap véleményrovatában Emmanuel Leclercq kulturális és emberi jogi ügyvéd, a roueni egyetem kulturális menedzsment tanszékének oktatója. Leclercq szerint Navracsics Tibor kinevezése az Európai Bizottságban "sértés az európai intézményekre és a demokráciára nézve", mivel "Orbán Viktor magyar miniszterelnök Magyarországa súlyosan gyengíti az Európai Unió demokráciáját". Leclercq szerint a kultúra szempontjából eddig az EP volt a leglelkesebb európai intézmény, ahol ezúttal "nyomorúságos alkut kötöttek a frakciók azért, hogy a másik tábor jelöltjeinek elfogadásával átengedjék a sajátjaikat". A kultúra iránti megvetésére derül fény a szerencsétlen alkudozásból: nevezzünk ki egy vitatott, azaz politikailag nagyon gyenge biztost egy jelentéktelen tárca élére.

A Der Standard című osztrák lap keddi számának véleménycikke szerint Magyarországnak az utóbbi években tönkrement a megbecsülése, ezért fel kell idézni Helmut Kohl 1989-ben Budapesten tartott beszédét, miszerint a magyarok ütötték ki az első követ a falból. A kommentár írója, Paul Lendvai szerint a nemzeti-populista Orbán-rendszer átírja a történelmet, ezért a szerző fontosnak tartja kiemelni, hogy a történelmi fordulatban központi szerepet játszottak a reformkommunisták, mint Németh Miklós, Horn Gyula és a bonni nagykövet Horváth István.

Terjedelmes cikket írt Kati Marton Magyarországról a New York Times című amerikai lap keddi számába. Az elején megállapítja, hogy – részben az Európai Unió bőkezű támogatásának köszönhetően – Budapest még sohasem nézett ki ilyen jól, de rögtön ezután (a Szabadság téren áthaladva) "Orbán Viktor miniszterelnök veszélyes új irányvonalának bizonyítékát" látja az ott emelt emlékműben. Szembeállítja vele az 1944-ben történtekre még emlékezők "erőteljes válaszát", rögtönzött "emlékművét" a szoborral szemközti járdán, a köveket azoknak a településeknek a nevével, ahonnan deportálták őket. 

A sajtóról szólva Kati Marton visszaemlékezik arra, hogy amikor a bizottság az Újságírók Védelméért (CPJ) küldöttsége élén Budapesten járt, a félelem és az öncenzúra légkörét tapasztalták az újságíró kollégák körében. Mint írja, az állami reklámpénzek óriási befolyást adnak a kormány kezébe. A cikk más részeiben egyebek között említést tesz a norvég pénzalapok magyarországi ügyéről is. A cikkíró szerint egy olyan művészeti forma van, amelyet Orbán (akaratlanul is) föllendített, mégpedig a – kommunizmus bukása óta halódó – nagyszerű pesti vicc.       

Rzeczpospolita című lengyel napilapnak nyilatkozva Hoyt Brian Yee, az amerikai külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyekért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államoknak és az Európai Uniónak közösen folytatniuk kell azokat az erőfeszítéseket, amelyek korlátozzák annak lehetőségét, hogy a Gazprom zsarolja Ukrajnát. Ennek egyik módja, hogy Lengyelországon, Szlovákián és Magyarországon keresztül szállítsanak földgázt az ukrán piacra – mondta. Az ukrajnai gázszállítás magyarországi felfüggesztését firtató kérdésre reagálva az amerikai diplomata azt mondta, hogy Washington konzultációkat folytat ebben az ügyben Magyarországgal. Ugyanakkor hozzátette: "Meg kell érteni azt a kormányt, mely a közeledő téllel szembenézve elsősorban a saját polgárainak energiaellátását akarja biztosítani".

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Fotók Attenborough-tól Schwarzeneggerig: mennyire pontosan öregít a FaceApp?

Fotók Attenborough-tól Schwarzeneggerig: mennyire pontosan öregít a FaceApp?

Csinált egy furcsa karkötőt a Facebook, mindent érezhetünk vele a virtuális valóságban

Csinált egy furcsa karkötőt a Facebook, mindent érezhetünk vele a virtuális valóságban

Nehogy már egy nyikhaj mondja meg a tutit! Vagy mégis?

Nehogy már egy nyikhaj mondja meg a tutit! Vagy mégis?

Újfajta technológiával szedhették le az iráni drónt a USS Boxer katonái

Újfajta technológiával szedhették le az iráni drónt a USS Boxer katonái

Évek óta nem látott mélyponton a GKI konjunktúraindexe

Évek óta nem látott mélyponton a GKI konjunktúraindexe

A gazdasági veszélyekről beszél Orbán Tusnádfürdőn

A gazdasági veszélyekről beszél Orbán Tusnádfürdőn