szerző:
Cs. B.
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Mintegy kétezer elévült bírság tervezett behajtásáról értesítette múlt héten az Intrum Justitia követeléskezelő cég az érintetteket, mint kiderült, tévesen, egy technikai probléma miatt. Erről a társaság kommunikációs ügynöksége tájékoztatta a hvg.hu-t, miután egy több mint egy évtizeddel ezelőtti, vagyis többszörösen elévült bírság kamatokkal növelve több százezer forintos összegéről érdeklődtünk.

„Azt hittem, megüt a guta, amikor megláttam az Intrum Justitia Zrt. Kedvezmény Központjának a levelét november végén mintegy hétszázezer forintos követeléséről” – mesélte a hvg.hu-nak egy ügyvéd olvasónk. „A részletfizetési, tízezer forintos csekkeken szereplő megbízás alapján világossá vált számomra, hogy kettő elmaradt parkolási bírságot szeretnének velem befizettetni kamatokkal együtt. Igen ám, de 2002-es és 2003-as nemfizetésekről van szó, így azok rég elévültek.”

Egy 2006-os jogszabály-módosítás egy évre rövidítette le az elévülési időt parkolási ügyekben. Az olvasónknak megküldött követelés tehát a jogszabályváltozás hatálybalépése (2007) után eltelt egy évtől, azaz 2008-tól már nem behajtható. Ezt azonban érdemes az adósnak jeleznie a cég felé, amit az ügyvéd meg is tett. Elmondta, telefonon felvette a kapcsolatot az Intrum Justitiával, és az ügyintézőnek kifejtette a véleményét. „Ezt mindenképpen megteszem még írásban is, hogy legyen nyoma és ne próbálják meg behajtani rajtam, amit már nem lehet.”

Hozzátette: azért nem érzi a cég eljárását korrektnek, mert a követelésről szóló értesítéssel együtt kiküldtek neki, és valószínű, másoknak is tízezer forintos csekkeket. „Ezt látva biztosan sokan fellélegeznek, hogy részletekben is leróhatják a követelést és szépen mennek is a postára a csekket feladni, mivel nincsenek tisztában azzal, hogy jogtalanul akarják behajtani rajtuk az összeget.”

A hiba a társaság rendszerében volt

Az ügyvéddel történtekkel kapcsolatban megkerestük az Intrum Justititát, hogy kiderüljön, miért követelnek elévült összegeket. Megtudtuk, a hiba a rendszerben van. „Az elmúlt héten végrehajtott szoftverfrissítés során az Intrum Justitia követeléskezelő cég számítógépes rendszerében technikai probléma merült fel, melyből adódóan összesen kétezer olyan ügyben ment ki megkereső levél, mely már elévült” – közölték a hvg.hu-val.

Megjegyezték, hogy amint a hibát észlelték, azonnal megkezdték a technikai hiba elhárítását. „Az Intrum Justitia sajnálja az okozott kellemetlenséget, és az érintett felektől hivatalos levél formájában is elnézést kérünk, melynek kézbesítése folyamatban van.” Az olvasónknak kiküldött hétszázezer forintos követelés azonban az Intrum Justitia által jelzett időpont előtti, november 17-i keltezésű, amelyet jeleztünk is a cég felé, amire pontosították válaszukat, mondván, „a probléma az elmúlt hetekben történt, amit az Intrum Justitia felé akkor már többen jeleztek”.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

Hozzátok, az olvasóinkhoz fordulunk, azt kérve, hogy tartsatok ki mellettünk, maradjatok velünk. Ti, ha tehetitek, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt.

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is, minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk NEKTEK!

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

Hozzátok, az olvasóinkhoz fordulunk, azt kérve, hogy tartsatok ki mellettünk, maradjatok velünk. Ti, ha tehetitek, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt.

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is, minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk NEKTEK!
Magyar többségi tulajdonba kerülhet a Tesco

Magyar többségi tulajdonba kerülhet a Tesco

Fejszenyéllel fenyegették és kirabolták a prostituált szexpartnerét

Fejszenyéllel fenyegették és kirabolták a prostituált szexpartnerét

Elkészült a törvényjavaslat: az önkormányzatok dönthetnek az Airbnb sorsáról

Elkészült a törvényjavaslat: az önkormányzatok dönthetnek az Airbnb sorsáról