szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A TEK nemzetközi egyezményekre hivatkozva zárta le a kormányellenes tüntetés helyszínét, de szakértők szerint ez lehetett a német fél hirtelen jött kérése is. Akad azonban, aki úgy véli, a tüntetés áthelyezésének politikai okai vannak. A TEK ezzel nem először lehetetlenítene el kormányellenes tüntetést. Utoljára a pápalátogatás idején volt ilyen készültség Budapesten.

A Kossuth tér ideiglenes megtisztítása után a Terrorelhárítási Központ (TEK) lezárta a MostMi! Merkel-látogatásra időzített tüntetésének tervezett helyszínét, a budapesti Pollack Mihály teret (és környékét), ahol az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem épülete található (itt tart beszédet délután a német kancellár). Történt mindez azt követően, hogy a TEK előzetesen bejárta a tüntetésszervezőkkel a helyszínt, és áldását adta a demonstrációra. A terrorelhárítás azonban most nemzetközi egyezményekből fakadó kötelezettségeire hivatkozva zárta le a teret. (A tüntetést ma fél négykor a VIII. kerületi Baross utca gyalogos részén tartja meg a MostMi!.)

Hibázott a TEK?

A TEK döntése bíróságon megtámadható: három napon belül kell benyújtani a keresetet, és szintén három napon belül elbírálják azt, de akkor már Merkel árkon-bokron túl lesz, a tüntetés pedig nem okoz kellemetlen perceket a kormánynak. Egy névtelenséget kérő volt rendőri vezető is úgy véli, azzal van a gond, hogy a TEK az utolsó pillanatban tiltotta be a tüntetést. „Amikor bejelentették azt a rendőrségen, már jelezni kellett volna, hogy létesítménybiztonsági intézkedések miatt lezárják a területet” – magyarázta. Szerinte a tüntetés ellehetetlenítésére politikai okokból volt szükség, hogy a német kancellár ne lássa a demonstrációt, a transzparenseket, ne keveredjen a tüntetők közelébe.

Lezárt Pollack Mihály tér
©

Európa biztonsági helyzete megváltozott, ez igényli, hogy az egynapos munkalátogatásra érkező Angela Merkel német kancellár látogatásának biztosítása magasabb fokozatú legyen – mondta a hvg.hu-nak Tarjányi Péter rendőrségi szakértő. Ezzel összecseng, hogy a német kancellár látogatásának biztosításában részt vevő rendőröktől származó információk szerint a Charlie Hebdo-merénylet, az azt követő túszejtés, illetve a Németországot ért terrorfenyegetés miatt nagyobb a készültség. Tarjányi szerint utóbbi alatt a mintegy két hete Belgiumban, majd azt követően a Németországban lebuktatott, az Iszlám Államhoz kapcsolódó terrorista sejtekkel kapcsolatos fejlményeket kel érteni.

Ha a németek kérték, miért titkolózik a TEK?

„Egy ilyen diplomáciai eseményre nemcsak a magyar rendőri erők készülnek, hanem a német félnek is lehetnek igényei. Amennyiben az ottani hírszerzés, belbiztonság, rendőrség és személyvédelem bizonyos információk alapján magasabb fokozatba kapcsol, akkor ezt jelzik a magyar fél felé is. Indokolni ezt az igényüket nem kell, magyar részről pedig a személyi védelmet ellátóknak ezt nem lehet elbírálni. Ha biztonsági szempontból kockázatot jelent egy civil tüntetés – még ha azt jóval korábban is jelentették be –, akkor a TEK felléphet, és betilthatja a rendezvényt. A folyamatos kockázatelemzés alapján az utolsó pillanatban is beeshet olyan információ, ami szükségessé tette a rendőrségnek ezt lépését” – magyarázta. A rendőrségi szakértő megjegyezte, ezt ugyan most nem kell különösebben indokolnia a szervezetnek – mint megírtuk a TEK diplomáciai egyezményekre hivatkozott – persze, ha a demonstráció szervezői bíróságra mennek, akkor ott majd számot kell adnia a terrorelhárításnak, mi alapján döntött így.

Demonstrálók az Alkotmány utcában
©

A biztonsági intézkedések egy olyan kiemelten védett személynél, mint Angela Merkel, egyszerű biztosításnak számítanak. „Állami intézményekben fognak találkozni, egy külső helyszín lesz, a Dohány utcai zsinagóga, minden más megbeszélés állami, eleve biztosított intézményekben zajlik majd, amely könnyebbé teszi a személyi védelem ellátását. De Angela Merkel abban a körben van, akinek első fokozatú személyi védelem jár. Nála magasabb biztonsági védelemben csak Vlagyimir Putyin, Barack Obama, a pápa, illetve még az izraeli elnök részesül” – mondta egy volt rendőri parancsnok a hvg.hu-nak (ez összecseng a hvg.hu-nak nyilatkozó taxisok tapasztalataival, akik a pápalátogatás óta nem emlékeztek ekkora készültségre). Hozzátette: teljesen természetes ha a Kossuth térnél nem állnak meg a metrószerelvények, s az is előfordulhat, hogy ennek ellenére titkos ügynökök lesznek majd az utazók között, hogy a gyanús alakokat, ha akadnak olyanok, kiszűrhessék.

A budapestiek azonban nem lélegezhetnek fel, Vlagyimir Putyin közelgő – hosszabb idejű – látogatása még több kényelmetlenséget és lezárást hoz. „A német kancellárhoz képest Putyin hírhedt az allűrjeiről, arról hogy külön kívánságai vannak” – mondta erről Tarjányi.

Nem ez lenne a TEK első ilyen húzása

Megkerestük kérdéseinkkel a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának oktatóit, de tőlük azt az információt kaptuk, hogy nem nyilatkozhatnak a kérdésben, erre csak az egyetem központi sajtószolgálata jogosult. Ha a válaszok megérkeznek, közreadjuk ezeket. Akkor talán kiderül az is, minek ez a szigorú kommunikációs szabályozás. Az egyetem sajtószolgálata végül reagált a megkeresésre, úgy vélik, a témában nem illetékesek, és az oktatók valóban nem nyilatkozhatnak az ügyben.

Január 8-án, a Charlie Hebdo szerkesztősége elleni merénylet után Hajdu János TEK-vezér azt nyilatkozta, Magyarországon nincs terrorveszély, „nem valószínű, hogy Magyarországon a párizsi vérengzést elkövetőkhöz hasonló szélsőséges harcosok lennének”.

Hajdu János
©

Az Orbán-kormánynak nem ez az első necces rendőri eljárása, amelyet prominens látogató érkezésére időzítenek. 2011-ben magas rangú kínai delegáció járt Magyarországon, erre az időszakra a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal berendelte az itt élő – és várhatóan tiltakozásokon, tüntetéseken megnyilvánuló – tibeti állampolgárokat adategyeztetésre, illetve a megvalósult tüntetés résztvevőit a rendőrség inzultálta, a demonstrációt fizikailag lehetetlenítette el. A többek közöttt a fideszes Balog Zoltán, Szájer József, Gulyás Gergely, Hankiss Ágnes és Hegedűs Zsuzsa alapította Szabadság Kör akkor elítélte az akciót, amelynek híre Brüsszelbe is eljutott.

A TEK 2013 márciusában a köztársasági elnöki rezidencia előtti területet (Szent György tér) minősítette át műveleti területté, és akadályozta meg az ott megtartandó tüntetést. A lépést később a Fővárosi Bíróság jogellenesnek minősítette.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
A Jobbik feljelenti Hollik Istvánt rémhírterjesztésért

A Jobbik feljelenti Hollik Istvánt rémhírterjesztésért

Állj félre, Boston Dynamics: elkészült a robot, ami önmagát tanította meg járni – videó

Állj félre, Boston Dynamics: elkészült a robot, ami önmagát tanította meg járni – videó

Van egy nagy csapda abban, ha hideg szendvicset eszik

Van egy nagy csapda abban, ha hideg szendvicset eszik