szerző:
MTI

Jól halad a medinai radar tesztelése, az új berendezés érzékelhetően javította a légtérellenőrzés információellátottságát. A rendszer tesztelése májusban fejeződik be, s az eredmények értékelése után várhatóan júliusban áll hadrendbe a lokátor.

Júliusban áll hadrendbe a Dél-Dunántúl légterét ellenőrző katonai radar – írja a Népszabadság csütörtöki száma.

A Honvédelmi Minisztérium (HM) úgy tájékoztatta a lapot, hogy jól halad a medinai radar tesztelése, az új berendezés érzékelhetően javította a légtérellenőrzés információellátottságát. A rendszer tesztelése májusban fejeződik be, s az eredmények értékelése után várhatóan júliusban áll hadrendbe a lokátor.

A 800 lelkes település lakói arra számítanak, hogy falujuk központi támogatáshoz jut, és gyorsabban fejlődik. Ez a számítás bevált, hiszen a HM 100 millió forintot adott a falunak arra, hogy legyen önereje a fejlesztési pályázatokhoz – írja a napilap.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Mostantól még rövidebb szakaszon jár a 4-6-os villamos

Mostantól még rövidebb szakaszon jár a 4-6-os villamos

Négyes karambol történt az M3-ason

Négyes karambol történt az M3-ason

Késsel támadt a rendőrökre egy 18 éves férfi Debrecenben, meglőtték

Késsel támadt a rendőrökre egy 18 éves férfi Debrecenben, meglőtték

Kisebb tűz keletkezett az egyik tűzijátékos uszályon Budapesten

Kisebb tűz keletkezett az egyik tűzijátékos uszályon Budapesten

Többlettel zárta a költségvetés a második negyedévet

Többlettel zárta a költségvetés a második negyedévet

Összefogtak a videósok, diszkrimináció miatt perlik a YouTube-ot és a Google-t

Összefogtak a videósok, diszkrimináció miatt perlik a YouTube-ot és a Google-t