Hunvald újabb két és fél évet kapott, de nem megy börtönbe

Jogerősen két és fél év börtönbüntetéssel sújtotta pénteken a Szegedi Ítélőtábla Hunvald Györgyöt, a főváros VII. kerületének korábbi szocialista polgármesterét az önkormányzat nevében kötött valótlan tartalmú szaktanácsadói szerződések miatt.

  • MTI
Hunvald újabb két és fél évet kapott, de nem megy börtönbe

A táblabíróság hűtlen kezelés bűntettében és magánokirat-hamisítás vétségében mondta ki bűnösnek a politikust.

Fülöp Tamás, Hunvald György védője a tárgyalás után újságírókkal közölte, hogy a mostani büntetést és a korábban a Kúria által hivatali visszaélés miatt kiszabott egyéves szabadságvesztést összbüntetésbe kell foglalni.

Ennek szabályai alapján az egykori erzsébetvárosi polgármesternek nem kell börtönbe vonulnia, mert a büntetést előzetes letartóztatásban kitöltötte.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.