A Pride volt az Orbán-rendszer temetési menete
A rendszerváltás idejének hangulatát lehetett érezni abban a tömegben, ahol a legtöbben legfeljebb gyerekek voltak akkoriban.
A 20. század a magyar tragédia százada, egyben a második világháború után a Szovjetunióba hurcolt magyarok tragédiájáé, akik közül sokak nyughelye sem ismert – mondta Boross Péter, a Szabadságharcosokért Közalapítvány elnöke szombaton Siófokon.
A Szovjetunióban Volt Magyar Politikai Foglyok és Kényszermunkások Szervezetének (Szorakész) 25. jubileumi találkozóján a volt miniszterelnök hozzátette: a Trianon utáni nemzedékbe mélyen beleégett a két világháború közötti fő gondolat, a revízió eszméje, ebben akkor egységes volt az ország. Egy egész generáció készült arra, hogy visszaszerezze az elcsatolt területeket; a Szovjetunóba hurcolt politikai elítéltek és kényszermunkások áldozata ezzel függ össze – mondta.
A kort és azt a nemzedéket "évtizedeken át gyalázó történetírás" elnyomja az igazságot. A haza szellemileg még nem egészséges, de a levegő már tisztább, küzdeni kell azért, hogy az "igaz" szó igazságot jelentsen – fogalmazott.
A jelen lévő, idén századik évébe lépett vitéz békei Koós Ottó alezredest, aki 1944 és 1955 között volt politikai elítélt a Szovjetunióban, majd azt követően politikai okokból hat évre Magyarországon is bebörtönözték levélben köszöntötte Orbán Viktor miniszterelnök is. A kormányfő azt írta: Koós Ottó életével példát mutat a katonai akadémia mai növendékeinek és minden magyarnak.
Magyarország területéről a második világháború alatt mintegy 800 ezren estek szovjet hadifogságba, átlagosan 28 hónapos kényszermunka után térhettek haza, a kivégzettek, éhezésben, betegségben elpusztultak száma 200-250 ezerre tehető. A jóvátételi kényszermunkára – málenkij robotra - hurcoltak számát történészek 120 ezerre becsülik az ország 1947-es határain belülről. Egyharmaduk a volt Szovjetunió területén nyugszik, a túlélők nagyobb része 1949-re hazatérhetett. A Gulagon 1949-től politikai elítéltként raboskodó mintegy 80-85 ezer magyarból öt-hatezer élte meg a szabadulást, ők többségükben 1953-ban térhettek haza.
