Az ELTE adjunktusa szerint van nagyobb baj a szakok megszűnésénél

A filmtudomány BA-képzés ugyan megmenekülhet, de az új rendszer az egyetemi autonómia szabadságának egyértelmű végét jelenti Vincze Teréz, az ELTE filmtudományi tanszékének adjunktusa szerint.

  • hvg.hu hvg.hu
Az ELTE adjunktusa szerint van nagyobb baj a szakok megszűnésénél

"A felsőoktatás átalakításának mostani tervezetében a legsúlyosabb elem a konzisztóriumok rendszere" – nyilatkozta Vincze Teréz, az ELTE filmtudomány tanszékének adjunktusa a veszélybe került szakhoz erősen kötődő filmes portálnak, a Prizmának

Az ELTE oktatója szerint a kancellár és az egyetem rektora felé kerülő "borzasztó nevű" konzisztórium bármilyen tudományos elképzelést és tervezetet megvétózhat, mivel delegáltjai között a tervek szerint csak egyetlen az egyetemet képviselő személy lenne.

Vincze Teréz szerint az egyetemi érdekképviseletek sem foglalnak egyértelműen állást az ügyben: a rektori koferenciának például "már rég asztalt kellett volna borítania", a hallgatói önkormányzat pedig a "kormány pudlijává változott".

Az egyetemi adjunktus szerint a filmtudomány BA-képzés ugyan megmenekülhet egy időre a különböző jajkiáltásoknak, petícióknak köszönhetően, de az igazi összefogás ezúttal is elmaradt. A filmszak továbbélését az ELTE vezetésének kiállása is segíti, de a konzisztórium felállásával azt egy tollvonással bármikor megszüntethetik a jövőben Vincze szerint.

A felsőoktatás tervezett átalakításáról ebben a cikkünkben olvashat bővebben.