Csintalan Sándor kér bocsánatot a Saul fiával foglalkozó hírTV-s műsor miatt
A hírTV-s Csintalan Sándor a Facebookra írta ki mentegetőző sorait, amit a Civil Kaszinóban kollégáitól elhangzottak váltottak ki. Ő ott sem volt.
hvg.hu
Bár ott sem volt, Csintalan kötelességének érezte reagálni a hírTV-ban elhangzottakra. A Civil Kaszinó adásában Fricz Tamás először azt tartotta fontosnak megjegyezni a cannes-i Zsűri Nagydíjával kitüntetett filmről, hogy a holokauszt témája a filmfesztiválokon "nagy népszerűségnek örvend".
hvg.hu
Hernády Zsolt történész "ügyes témaválasztásnak" titulálja Nemes Jeles filmjének témáját, Dörner György pedig reméli, hogy a rendező következő filmje a pozsonyi csatáról fog szólni (ennyiben kapcsolódik Novák Előd 2013-as közleményéhez, aki Nemes Jeles filmje gyártásának filmalapos támogatását úgy kommentálta "„A magyar állam már a második holokausztfilmet támogatja az utóbbi tíz évben, miközben nem készül történelmi film a magyarság legnagyobb diadalairól, például a pozsonyi csatáról vagy a Rongyos Gárdáról.")
Ezután Fricz rögtön össze is kapcsolja a film sikerét azzal, hogy Magyarországon nem állja meg a helyét az antiszemitizmus oly sokszor hangoztatott vádja.
A magyarországi antiszemitizmusról, amennyiben tényleg érdekli, itt olvashat részletesebben.
A klímaváltozás elpusztította a Pannonhalmi Bencés Főapátság egyik jelképét, a több mint százéves fenyőket, most pedig 200 ezer kötetnyi könyvet kell fertőtleníteni a könyvtárában elszaporodott kártevő miatt.