Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A romániai magyar kisebbség sok helyzetben nem használhatja anyanyelvét, több önkormányzat megtagadja a kétnyelvű helységnévtáblák kihelyezését, és a székely zászló kitűzését is rendszeresen tiltják - írja Romániáról szóló emberi jogi jelentésében a washingtoni külügyminisztérium.
A romániai magyar kisebbséget ért hátrányos megkülönböztetésekre is kitért az éves emberi jogi jelentésében a washingtoni külügyminisztérium - közölte pénteken a kolozsvári Maszol.ro hírportál.
z internetes lap a Romániáról szóló csaknem 40 oldalas országjelentésnek azt az egyoldalnyi részét ismertette, amely az országban élő 1,2 milliós magyar közösség képviselőinek emberi jogi panaszait lajstromozza.
Az amerikai kormányzati dokumentum a közösség parlamenti képviseletét ellátó Romániai Magyar Demokrata Szövetségtől (RMDSZ) és más magyar kisebbségi szervezetektől származó jelzésekre alapozva megállapítja: a romániai magyar közösség tagjai továbbra sem használhatják anyanyelvüket az igazságszolgáltatásban, több város önkormányzata megtagadja a kétnyelvű helységnévtáblák elhelyezését, sok esetben pedig megtiltják a székely zászló kitűzését a magyarok lakta vidékeken.
A jelentés emlékeztet: a legfelsőbb bíróság a román közösségre nézve diszkriminatívnak ítélte a magyar többségű települések önkormányzatainak azon igényét, hogy a helyhatóságok hivatalnokai beszéljék a magyar nyelvet.
A dokumentum felidézi azt is, hogy az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elutasította az RMDSZ-nek az Oktatás Minőségét Ellenőrző Ügynökség (ARACIS) elleni panaszát. Az RMDSZ azt sérelmezte, hogy az ARACIS szerint a rezidens orvosok csak románul beszélhetnek a páciensekkel.
A moldovai csángók helyzetéről a jelentés megállapítja: a régió egyes településein a hatóságok megakadályozták a budapesti finanszírozású magyar oktatási program lebonyolítását - szemlézte a Romániáról szóló országjelentést a Maszol.ro.
Az amerikai külügyminisztérium csütörtökön hozta nyilvánosságra 2014-ről szóló éves országjelentéseit arról, miképpen érvényesülnek az emberi jogok a világ csaknem 200 államában.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.