szerző:
Kálmán Attila

Krumplipucolás Székelyföldön, felolvasás látássérülteknek, világháborús temető gazolása – ilyen és ehhez hasonló területeken próbálták ki magukat idén a jobbikos országgyűlési képviselők. Az önkéntesség évét meghirdető jobbikosok az "álruhás" Vona Gábor példáját követik: a társadalmi munka politikai imázskampányként is remekül működik.

„Mária nénihez vettük az irányt, aki már várt minket, mert tudta, hogy aznap egy önkéntes fiatalember fog segíteni neki. A feladat nem más volt, mint a ház előtti rész és az udvar lekaszálása. Számomra is meglepetés volt a feladat, de próbáltam felidézni azokat az emlékeket, amiket néhány éve Füzéren, édesapámnál szereztem, amikor egy kis idő erejéig kaszáltam. Mikor épp belejöttem volna a kaszálásba, az egyik suhintásnál azt vettem észre, hogy kezemben maradt a kasza fogantyúja. Erre aztán Mária néni bevallotta, hogy 4 éve, mióta férje meghalt, bizony senki nem vette kezébe ezt a kaszát, úgyhogy ő ezen annyira nem lepődik meg” – számolt be Farkas Gergely országgyűlési képviselő, a Jobbik Ifjúsági Tagozatának (IT) elnöke kelebiai élményeiről, amelyeket a Jobbikban meghirdetett önkéntesség évének köszönhet.

A Bács-Kiskun megyei választókerületemben adta magát, hogy egy borászatban dolgozzak, de figyelünk arra, hogy ne profitorientált, hanem karitatív, társadalmi munkát végezzünk

– mondta Farkas, aki a tanyagondnokság mellett gazolt temetőt, hordott ételt rászorulóknak, és idősek otthonában is eltöltött egy napot. Szerinte az önkéntes munka nem új keletű a mozgalmi jellegét őrizni igyekvő Jobbikban, csak most szervezettebb keretek közé került, ezért az elszórt esetek nagyobb figyelmet kapnak.

Farkas Gergely a kisújszállási temető rendbetétele közben
©

Kézbe vették a kaszát, a baltát és a gereblyét

Hogyan terjeszkedik a Jobbik?

A Jobbik építkezését több tematikus riportban kísértük végig:

 

Botka városában lépne megint akcióba az Új Magyar Gárda

 

"Nem baj, hogy nincsenek nagy nevek" - Kik a Jobbik szakértői?

 

Miket olvas Vona Gábor, a "spirituálisan fogékony vezető"?

 

Mi lenne velünk egy Jobbik-kormány alatt?

Vona Gábor tavaly megkezdett „álruhás országjárását” olyannyira sikeresnek értékelték a Jobbikban, hogy a párt úgy döntött, 2015 számukra az önkéntesség éve lesz, ezért mind a 24 országgyűlési képviselőjüknek havonta legalább egy napot önkéntes munkával kell töltenie. Így azután már nemcsak Vonába futhatunk bele hétköznapi szituációkban – a pártelnök fújt üveget, pincérkedett, mentőzött, még pizzát is szállított házhoz –, hanem bármelyik jobbikos képviselőbe.

Vonától eltérően a frakciótagok csak önkéntes munkakörökben tűnnek fel, szigorúan civilben, és elmondásaik alapján nem is agitálnak. Más kérdés, hogy ettől még megkapják: önkéntes munkájuk képmutató, nem más, mint üres kampányfogás.

Az országgyűlés közegében nehéz megmaradnunk hétköznapi embernek, saját képviselőink is könnyen elszakadnának a világtól ilyen képviselői kiváltságok mellett

– indokolta a kezdeményezést Novák Előd, az egyik legaktívabb önkénteskedő politikus. Annyi biztos, ha fel is vetődik az álszenteskedés vádja, az önkénteskedés tökéletesen passzol a mozgalmi alapon szerveződő párt imidzsébe.

A képviselők főleg saját választókerületükben önkénteskedtek, íme néhány példa:

  • Mirkóczki Ádám egri állatmenhelyen tűnt fel
  • Staudt Gábor Lentiben adott jogtanácsot
  • Kepli Lajos látássérülteknek olvasott fel, és a szekszárdi idősek otthonában kertészkedett
  • Rig Lajos Tapolcán ült mentőautóba
  • Vágó Sebestyén értelmi fogyatékosokkal végzett mentálhigiénés munkát Tatán
  • Magyar Zoltán Iván községben vágott fát időseknek
  • Apáti István Ópályiban polgárőrként járőrözött, a mátészalkai óvodában pedig füvet nyírt
  • a határon túli magyarsággal foglalkozó Szávay István Székelyföldön pucolt krumplit, újított fel művelődési házat, gondozott síremléket és Down-kórosoknak is segített.
Mirkóczki Ádám és a kutyák
©

Novák Elődöt hálapénzzel hozták zavarba

„Sokan szkeptikusok voltak először, és inkább a nehézségeket látták, de utólag mindenki pozitívan értékeli a kezdeményezést” – emlékezett vissza Farkas az önkéntesség évét megelőző vitára. Bevallotta, hogy más képviselőkhöz hasonlóan ő is „lemaradásban van”, mert a parlamenti munkával nem könnyű összeegyeztetni az önkénteskedést. „Egy nap kiesés is sok tud lenni. Mégse telefonálhatunk egész nap, miközben időseknek segítünk, a nap végén viszont ott a rengeteg nem fogadott hívás és olvasatlan email.” Az önkénteskedést nagyon érző Novák Előd biztosan nincs lemaradásban: söprögette a Gellért-hegy lépcsőit, alakított óvó bácsit, dolgozott idősek otthonában, és a szekszárdi kórházban is segédkezett.

Nem tudta persze, hogy képviselő vagyok, reflexszerű mozdulattal nyújtotta az ötszázast, és nem értette, miért ellenkezem, miután olyan kedves voltam vele

– idézte fel Novák, hogyan hozta zavarba egy beteg a krónikus belgyógyászaton, viszont számára a pozitív élmények vannak túlnyomó többségben. Elmesélte, mekkora élményt jelentett számára, hogy örömet szerezhetett azzal, amikor járásképtelen betegeket tolt ki a szabad levegőre: „Van egy lelki része az önkénteskedésnek” – fogalmazott Novák, és Farkas is erről a pozitív megerősítésről beszélt az IT Csalj egy mosolyt az arcokra!-programjai után, aminek keretében bentlakásos intézmények lakóinak készülnek műsorokkal.

Novák Előd és a Jobbik IT több tagja szemétszedés után
©
Nem mindenhol látják őket szívesen

Nem örülnek mindenhol az önkénteskedő jobbikosoknak. A legtöbb kritikát az oktatási intézményekben, gyerekek között eltöltött idő miatt kapták. Az óvodákban feltűnő politikusokat Szigetvári Viktor Együtt-elnök egyenesen „politikai pedofíliával” vádolta. Novákot nem is fogadták egy XI. kerületi önkormányzati óvodában, ahol szerinte Simicskó István fideszes államtitkár úgy küldött Mikulás-csomagot a gyerekeknek, hogy a szülők tudják, kitől jött az ajándék.

Szintén botrány lett egy Pető intézetes előadásból: ekkor is azzal vádolták a Jobbik IT-seket, hogy oktatási intézményben végeztek politikai tevékenységet, ami tilos. Saját jogászuk szakvéleménye alapján azonban a fogyatékos gyerekeknek adott műsor nem merítette ki a politikai tevékenység fogalmát.

Csepregen Bana Tibor jobbikos országgyűlési képviselő akarta párttársaival kijavítani önkéntes alapon az egyik helyi utat, azonban a helyi fideszes polgármester megelőzte, és önkormányzati pénzből lebetonoztatta a kátyús szakaszt.

A nép fiai

Az önkéntes munka melletti további érvek természetesen már politikai színezetűek, ami egy párt esetében közel sem meglepő. A jobbikos képviselők egyik vesszőparipája, hogy a politikusok „elefántcsonttoronyban élnek”, elszakadtak a valóságtól, különben nem mondanának olyasmiket, hogy meg lehet élni 47 ezer forintból.

A mi esetünkben nincs az az érzés, hogy 'leszállunk az emberek közé'

– vélekedett Farkas, megerősítve: az önkénteskedés is határozottabbá teszi a párt arculatának azt az elemét, hogy „a nép fiai” maradnak politikusaik attól függetlenül, hogy a Parlamentben dolgoznak.

Apáti István a jobb szélen ragyog polgárőrként
©

Az önkéntes munkavégzés területei – idős- és fogyatékosgondozás, szemétszedés, egészségügy – javarészt olyanok, amelyek a pártpreferenciától függetlenül kiemelten fontosnak tartanak az emberek, így garantálható a jópontok begyűjtése. Az önkéntes munkák másik csoportja – emlékhelyek, sírok gondozása, határon túli önkénteskedés – identitáspolitikai szempontból üzenetértékű, és teszi egyértelművé saját szavazóiknak, hogy néppártosodás ide, cukikampány oda, a Jobbik még mindig karakteresen nemzeti alakulat.

Mozgalmunk számára a választások között is van élet, de nem lehet egész évben kampányolni, vagy Trianon-emlékműveket állítani

– magyarázta Novák Előd az önkénteskedés politikai vetületét. Trianon-emlékműveket rendben tartani viszont télen-nyáron lehet.

Magukat vagy az önkénteskedést népszerűsítik?

„Zavarba hoz az önkéntes munka közbeni fotózkodás” – mondta Novák Előd, már csak azért is, mert szerinte „a gáton egy fénykép erejéig megjelenő politikusok” lejáratták az önkénteskedést, ő maga ezért is vállal mindig 8 órás műszakokat. Novák elvégezte a matekot is: ha 24 képviselő havonta egyszer, egy éven át önkéntes munkát végez, akkor az egy év alatt 288 alkalom. Tehát már most száznál is több önkénteskedésről számolhattak volna be, azonban mivel ez nincs így, ezért szerinte egyértelmű, hogy nem kampányolnak az önkénteskedéssel.

Szávay István a székelyudvarhelyi Pro Down Alapítványnál önkénteskedik
©

Beszámolók így is szép számmal születtek a képviselők Facebook-oldalain, és a téma egyébként is domináns idén a párt nyilvános megszólalásaiban. A Jobbikban azt mondják, csupán népszerűsítik az önkénteskedést, viszont még Farkas szerint is lehetetlen elválasztani az önkéntes munkavégzést pártpolitikusi mivoltuktól. Ha a munka közben, mondjuk egy eldugott tanyán nem is ismerik fel őket, később a beszámolókból sokan megtudják, kik is segítettek, és ez az emberek számára pozitívumként csapódik le.

Az emiatt kapott negatív kritikákra viszont azt mondják, más politikusoknak sincs megtiltva az önkénteskedés. És mivel a nagyobb pártok politikusai valóban kevéssé aktívak ilyen területen, ezért jól érezhették a párt stratégái, hogy a társadalmi hasznosság, a pozitív arculat és a növekedési potenciál így kéz a kézben jár. „Kisebb településeken jobban látszik az ilyen munka” – tette hozzá Farkas, aki szerint ezeken a helyeken direkt módon, apránként szerezhetnek szimpatizánsokat.

Egyértelmű kampányszag

„A célunk nem a figyelemfelhívás, hanem a problémák megismerése” – hangoztatják a jobbikosok egybehangzóan, miközben az önkénteskedés azért nagyüzemben megy kampányidőszakban is. Pár hete Dúró Dóra, a tapolcai választókörzetben az első jobbikos egyéni országgyűlési mandátumot megszerző Rig Lajos, és a tapolcai polgármester, Dobó Zoltán is segített megtisztítani a tapolcai Keszler-villa kertjét Décsey Sándornak, aki a Jobbik önkormányzati képviselőjelöltje a közelgő időközi választáson. A választókerületben Vona is feltűnt mentősként Rig Lajos oldalán, és kihelyezett elnökségi ülést is tartottak korábban Devecseren.

Dúró Dóra dolgozik önként Tapolcán
©

A közelmúltban ugyanilyen kihelyezett elnökségi ülés volt Törökszentmiklóson is, ahol kilenc helyi óvodának és bölcsödének adományoztak félmillió forintot fejlesztő játékokra. A jobbikos képviselők idén – szintén az önkéntesség évének jegyében – tiszteletdíjuk 10 százalékát ajánlják fel jótékony célokra, ebből jött össze a félmilliós összeg is. Azonban az adományozás alkalmából tartott sajtótájékoztatón nem felejtették el ezt a félmilliót ahhoz a 103,9 millióhoz viszonyítani, amit Törökszentmiklós a Quaestor-ügyön bukott.

Úgy tudjuk, az őszi ülésszak előtti Jobbik-frakcióülés – ahol leginkább stratégiai ügyeket szoktak tárgyalni a pártok – tervezésénél is felvetődött, hogy kihelyezik valahova, és a 28 képviselő közösen végez majd valamilyen önkéntes munkát.

Újraélesztenék a Magyar Gárdát

Régi fájó pont a Jobbikban a Magyar Gárda betiltása, ami ugyan más formában tovább él, de Novák szerint jelenleg munkájuk főként a hagyományőrzés. „Elképesztő, hogy kriminalizálnak egy olyan önkéntes mozgalmat, ami összegyűjtötte a tenni akaró embereket” – mondta Novák, aki elismerte, hogy „erődemonstrációs felvonulások” valóban voltak, de „mindig a jogállamiságon belül maradt a Gárda, és nem voltak visszaélések”.

„Kockázat akkor is van, ha egy rendőr kezébe pisztolyt adunk” – magyarázta Novák, hogy miért nem veszélyes közbiztonsági feladatokkal ellátni egy „önkéntes szervezetet”. „Ha kormányra kerülünk, sem engedjük el a pórázt” – tette hozzá a jobbikos politikus, aki azt mondta, ezt közölték a gárdistákkal és a Betyársereg tagjaival is.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!
Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!
Bombát talált a Duna-parton egyik olvasónk – fotók

Bombát talált a Duna-parton egyik olvasónk – fotók

Töltse le, megéri: ez a bővítmény egy kattintással felgyorsítja a böngészőjét

Töltse le, megéri: ez a bővítmény egy kattintással felgyorsítja a böngészőjét

Jilly Viktor: Nyelvtanulás – téves képzetek

Jilly Viktor: Nyelvtanulás – téves képzetek

Ilyen lesz az első elektromos Skoda belseje

Ilyen lesz az első elektromos Skoda belseje

Náray-Szabó Gábor: A sorosozás nem az értelmiségnek szól, ne érezze magát idegesítve

Náray-Szabó Gábor: A sorosozás nem az értelmiségnek szól, ne érezze magát idegesítve

Fia született a meleg szerb miniszterelnöknek

Fia született a meleg szerb miniszterelnöknek