Egy órán át élesztenek újra szombaton Dunaújvároson

Összesen kétszáz plasztik babával egy órán át gyakorolják az újraélesztést augusztus 29-én Dunaújváros központjában, amellyel újra Giunness-rekordot döntenének a résztvevők. Tavaly azzal döntöttek magyar csúcsot, hogy kétszáz órán át végeztek alapszintű újraélesztést egy babán.

  • MTI MTI
Egy órán át élesztenek újra szombaton Dunaújvároson

Szombaton kétszáz babával, 3-4 fős csapatokban, körülbelül 800 ember részvételével gyakorolják majd egy órán át folyamatosan az újraélesztést – mondta Orosz Csaba dunaújvárosi hivatásos tűzoltóparancsnok, az esemény egyik főszervezője szerdán.

A civil kezdeményezésre létrejött rendezvény szervezésében a katasztrófavédelem mellett a vöröskereszt, a mentőszolgálat és a helyi kórház is részt vesz.

Orosz Csaba elmondta: legfőbb céljuk felhívni a figyelmet az újraélesztés technikájának elsajátítására és arra, hogy az életmentést minél hamarabb meg kell kezdeni. Hozzátette: egyik tűzoltójuk, aki tavaly is részt vett a rendezvényen, néhány hete egy velencei benzinkúton mentette meg egy kamionos életét, akit sikeresen újraélesztett.

A Guinness-rekordkísérlethez kapcsolódó programok augusztus 29-én, szombaton délután kezdődnek Dunaújvárosban a Dózsa mozi előtti téren, ahol színpadi műsor várja az érdeklődőket – mondta Orosz Csaba.

A vöröskereszt dunaújvárosi területi szervezetének vezetője, Feth Katalin arról tájékoztatott, hogy délután véradás is lesz a rendezvény területén.