A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) felderítő főosztálya egy-egy litván, osztrák és lengyel állampolgárral szemben indított eljárást embercsempészés bűntett gyanúja miatt.
A közlemény szerint a fővárosi rendőrök szombaton 18 óra 25 perckor az M1-es autópályán intézkedtek egy litván felségjelzésű gépjármű litván sofőrjével szemben, aki 12 szír állampolgárt akart Budapestről Németországba szállítani.
Ugyancsak az M1-es autópályán intézkedtek a fővárosi járőrök két gépjárművezetővel szemben 22 órakor. Az osztrák sofőr által vezetett osztrák rendszámú gépjárműben öt, míg a lengyel sofőr által vezetett francia honosságú autóban hét szír állampolgár utazott.
A járművezetők a - magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét igazolni nem tudó - szíreket anyagi ellenszolgáltatásért cserébe, jogellenesen akarták Németországba juttatni. A rendőrök a három férfit előállították, gyanúsítottként kihallgatták és bűnügyi őrizetbe vették. A bűncselekményekhez használt gépjárműveket lefoglalták - írta a BRFK.
Embercsempészeket fogtak el a rendőrök az M1-es autópályán
Újabb embercsempészeket fogtak el a fővárosi rendőrök szombat este. A három sofőr 24 szír állampolgárt akart Németországba vinni - közölte a rendőrség vasárnap honlapján.

Török Gábor szerint jelenleg a Fidesz szűk győzelmére van nagyobb esély 2026-ban
Telex: Az MNB-t érintő ÁSZ-feljelentés után Matolcsy és Orbán találkozhattak
Mellár Tamás: Bezárult a kör, csapdában a magyar gazdaság
Ha kétségei merülnének fel, akkor nézze meg a 2025-ös év első negyedéves számait.
Elvesztette a Hamász a Gázai övezetet, a parancsnoki rendszer összeomlott - állítja egy Hamász-forrás
Magyar Péter: Orbán maga lökte a busz alá a női politikusait, hogy a saját irháját mentse
"Az ukránok még nagyon is veszíthetnek és az csúnya lesz"
Kijev rákényszerülhet arra, hogy igazságtalan tűzszünetet kössön.