Áder megszólalt menekültügyben: "még a tél beállta előtt gondoskodni kell az emberekről"

Először szólalt meg a menekülthelyzet kiéleződése óta Áder János köztársasági elnök, aki szlovén kollegájával egyeztetett a Sándor-palotában. Többek között azt mondta: elsősorban humanitárius problémáról van szó, az emberekről még a tél beállta előtt gondoskodni kell, másrészt büntetőjogi, bűnügyi gondot is jelent a helyzet, ugyanis az embercsempészek kíméletlenül kihasználják az Európa felé tartó menekültek százezreinek kiszolgáltatottságát, végül pedig nemzetbiztonsági problémával is szembe kell nézni. Egy közös uniós pénzügyi alap létrehozását is megemlítette.

  • MTI MTI
Áder megszólalt menekültügyben:

Egyetlen ország nem képes megoldani a jelenlegi bevándorlási helyzetet, ezért közös európai megoldást kell találni – hangsúlyozta Áder János magyar és Borut Pahor szlovén köztársasági elnök csütörtöki találkozójukat követően a budapesti Sándor-palotában. Áder János kiemelte: elsősorban humanitárius problémáról van szó, az emberekről még a tél beállta előtt gondoskodni kell. 

Másrészt büntetőjogi, bűnügyi gondot is jelent a helyzet, ugyanis az embercsempészek kíméletlenül kihasználják az Európa felé tartó menekültek százezreinek kiszolgáltatottságát. Végül nemzetbiztonsági problémával is szembe kell nézni, ezt nem lehet tagadni – vélekedett. A magyar államfő azt kérte szlovén partnerétől, hogy fontolja meg, országa támogatná-e közös uniós pénzügyi alap létrehozását, vagyis azt, hogy uniós forrásból finanszírozzák menekülttáborok létesítését és fenntartását azokban az első országokban, amelyek biztonságot nyújtanak a menekülteknek. A humanitárius probléma megoldására valószínűleg ez lenne a leggyorsabb és leghatékonyabb megoldás, és ebbe akár az ENSZ menekültügyi szervezetei, az Egyesült Államok és a gazdag arab olajtermelő országok is bekapcsolódhatnának – magyarázta.

MTI / Bruzák Noémi

Áder János véleménye szerint javítani kell a rendőri szervezetek unión belüli együttműködését, hogy megfékezzék az ember- és kábítószercsempészeket, valamint erősíteni kell a nemzetbiztonsági szolgálatok együttműködését, hogy elhárítsák a terrorveszélyt. Úgy fogalmazott, "be kellene fejezni az ötletelést", mert a európai vezetők felelőssége nagyobb annál, mint hogy nap mint nap újabb ötletekkel álljanak elő, ráadásul az idő sürget. A kvótarendszer nem oldja meg a probléma lényegét, a feladat rövid távon a bevándorlási hullám megállítása az EU határainál, hosszú távon pedig, a politikai stabilitás megteremtését követően, a gazdasági gyarapodás lehetőségeinek biztosítása nemzetközi és uniós forrásokkal az érintett országokban – mondta.

Áder János arról is beszélt, hogy Magyarország szándéka világos és egyértelmű, közös európai megoldás kell, és ezért lobbizik már hónapok óta a miniszterelnök. Emellett meg akarja védeni a határokat – ez az állam alkotmányból fakadó kötelezettsége –, továbbá be akarja tartani a nemzetközi szerződésekből eredő kötelezettségeket. Márpedig a schengeni megállapodás Magyarországnak az uniós határok védelmét is feladatul szabja – közölte.

Borut Pahor hangsúlyozta: a 2008-as gazdasági válságot is sikerült európai intézkedésekkel leküzdeni, és most is közös erőfeszítésekre van szükség. Nem lehet egyetlen országra hárítani a terhet, de az sem lehetséges, hogy a 28 tagállamnak 28 különböző megoldása legyen a helyzetre – mondta. Hozzátette: emberekről van szó, akik háború elől menekülnek, és gondoskodni kell róluk; közös felelősségvállalásra van szükség rövid és hosszú távon is. A szlovén államfő szerint ugyan egyelőre nem létezik közös európai politika az ügyben, de az európai intézmények ebben a válságos esetben is megtalálják majd a megoldást, ahogyan eddig is. Szlovéniának közvetlen érdeke a közös európai politika kialakítása, hogy tehermentesítsék azokat az országokat, amelyeket a válság elsősorban érint, így Magyarországot is, különben még drámaibb lesz a helyzet – mondta.

Áder János a találkozó további témáiról szólva kifejtette: visszatérő kérdés tárgyalásaikon, miként lehet javítani a két ország közúti összeköttetését. Közös cél, hogy 2020-ra elérjék azt, amit az EU legtöbb szomszédos országa biztosít az állampolgárainak, vagyis hogy 5-8 kilométerenként legyen közúti összeköttetés a határon – mondta. Ugyancsak gyakran beszélnek a koperi kikötőről is, hiszen Ausztria után Magyarország a második legfontosabb üzleti partnere a kikötőnek. Ezért Koper fejlesztése Magyarország érdeke is, ahogyan a kikötőhöz vezető vasúti útvonal fejlesztése is közös érdek – mutatott rá. 

A magyar államfő felidézte: szó volt az energiabiztonságról is, mert mindkét ország érdeke annak az összeköttetésnek a megépítése, amelynek révén Magyarországnak lehetősége lenne kapcsolódni az olaszországi gázvezetékrendszerhez, Szlovénia pedig hozzáférhetne a magyarországi tározókhoz. 

Áder János a megbeszélés további témái között említette a kereskedelmi forgalom és a pénzügyi befektetési lehetőségek növelését, valamint a klímaváltozást. Mindkét államfő hangoztatta, hogy a két ország kapcsolatait nem terhelik nyitott politikai kérdések. Borut Pahor elmondta: Szlovénia és Magyarország nemcsak az EU tagállama és szövetségesek a NATO-ban, hanem elsősorban szomszédos, baráti országok. Az elmúlt 25 évben példaértékű együttműködést alakítottak ki, és ezt akarják fejleszteni, erősíteni a jövőben – közölte.

Délután Borut Pahor megkoszorúzza a Magyar Hősök Emlékkövét a Hősök terén, majd Áder János társaságában megtekinti a Műcsarnokban kiállított szlovén tematikájú tárlatokat.