Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A református gimnáziumok tanárai nem kapják meg hónapok óta az érettségiztetés után járó felügyeleti díjat - írja a Magyar Nemzet pénteki lapszáma. Az egyház egy joghézagra hivatkozva nem fizet, feltételzhetően nem likviditási gondjai vannak.
Az érettségi ideje alatt az intézményeknek biztosítani kell a termekben és a folyósokon is a vizsgázók felügyeletét, az ez után járó munkadíjat várják hiába a tanárok. A pénzt már tavaly sem fizette ki az intézményeket fenntartó Református Egyház, az oktatásért felelős minisztérium állásfoglalása szerint azonban ez a fenntartó kötelezettsége, továbbá a tanár nem kötelezhető a vizsgaszabályzatban leírt feladatok díjazás nélküli ellátására.
A megkeresett egyházak azt közölték, hogy valahogy mindig kigazdálkodták a tanárok díjazásának fedezetét, de a református egyház a jogszabályokat – a lap szerint – félreértelmezve egységesen nem fizetett a tanároknak, szerintük a felügyelettel megbízhatók a tanárok díjazás nélkül is. A jogszabályok szerint ugyanis 32 órát nem meghaladó időben a tanár megbízható a diákok felügyeletével, például helyettesítés esetén, de ez valójában nem vonatkozik az érettségi vizsgákra. A minisztérium szerint az egyháznak ki kell gazdálkodni a díjazást. A református egyház nem reagált a megkeresésekre.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.