„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A nemrég kinevezett honvédelmi miniszter, Simicskó István mellett Lezsák Sándor parlamenti alelnököt, a jobbikos Magyar Zoltánt, valamint Varga Szimeon bolgár nemzetiségi szószólót delegálnák a 21 tagúra bővülő Hungarikum Bizottságba – derül ki az Országgyűlés honlapjára feltett határozati javaslatból.
A Hungarikum Bizottságot a magyar nemzeti értékekről és hungarikumokról szóló törvénnyel hozták létre 2012 októberében. Eredetileg 16 fős volt, de az idén júliusban hatályba lépett törvénymódosítással 21 tagúra bővítik a testületet, az új tagok delegálása folyamatban van – olvasható a hungarikum.hu-n.
A Hungarikum Bizottság elnöke Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, titkára Szakáli István Loránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár.
A tagokat a törvényben meghatározott miniszterek és szervezetek, valamint a jogszabály módosításában foglalt szervek és vezetőik delegálják. A testület feladata a Magyar Értéktár és a Hungarikumok Gyűjteményének összeállítása, valamint az előírásoknak megfelelő magyar értékek hungarikummá minősítése.
Az Országgyűlés honlapján olvasható határozat javaslat szerint kormánypárti jelölés alapján Lezsák Sándort és Simicskó Istvánt, ellenzéki jelölés alapján a jobbikos Magyar Zoltánt, a Mezogazdasági bizottság alelnökét, valamint a Magyarországi nemzetiségek bizottsága javaslatára Varga Szimeont, a bolgár nemzetiség szószólóját delegálják a Hungarikum Bizottság tagjának.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.