Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Hatalmas tartályra bukkantak a hatóságok Galambos Lajos birtokán a földbe ásva - jelentette a Bors.
Rendőrök és vámosok bukkantak egy óriási tartályra Galambos Lajos boldogasszonypusztai birtokának hátsó részén, mélyen a földbe rejtve - írta a Bors, amely szerint a vámosok kőolajszármazéknak tűnő folyadékot találtak benne.
A lap szerint a hatóságok egy vádalku eredményeként lepték el a birtokot december 1-én.
A Bors forrása szerint jegyzőkönyv is készült a hatalmas tartály megtalálásáról. A hatóságok a helyszínen nem tudták megállapítani sem a tartály méretét, sem azt, milyen ásványolaj-származék van benne, ezért mintát vettek, több liter folyadékot vittek el - tette hozzá a forrás.
Az nyilvánvalóvá vált már a helyszínen is, hogy a tartály nincs összeköttetésben a zenész benzinkútjával. A gyanú szerint fáradtolajat tartalmazott és évek óta állhatott ott érintetlenül, de a hivatalos vizsgálat még nem zárult le.
Egy helybeli szerint a trombitaművész munkatársai nem jártak a tartályhoz, az feltehetően abból az időből származik, amikor még egy téesz működött a területen. Talán a traktorok fáradtolaját engedték bele.
A trombitaművész saját benzinkútjának plombái, a benne található üzemanyag mennyisége és a számlák is rendben voltak - tudta meg a lap. A Komárom-Esztergom megyei rendőrség korábban közölte, lopás miatt indult nyomozás, de úgy tűnik, rövidesen ezt megszüntetik.
Galambos Lajos jogi képviselője nem kommentálta a lap értesüléseiket. "A védelem nem a médianyilvánosságra, hanem a konkrét ügy értékelő és elemző munkájára koncentrál" – közölte Fröhlich Krisztián.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.