„A nyomor csökkenése után sem lesz kevesebb migráns”

HVG: Húsba vágó morális problémák váltak napjaink fő politikai kérdéseivé a menekültválság vagy a terrorizmus témájában. Emberbaráti érvek csapnak össze biztonságpolitikaiakkal, megspékelve a civilizációk és kultúrák viszonyával. Mit kezd a filozófia ezzel a problémahalmazzal?

Pogonyi Szabolcs: Sokféle válasz létezik. Vannak olyan normatív elméletek, amelyek a mozgás szabadságát korlátozó határok létezését eleve összeegyeztethetetlennek tartják az emberi jogokkal és a liberális szabadsággal. Ha minden egyén egyenlő az emberi méltóság tekintetében, ha bizonyos alapvető jogok és javak mindenkit megilletnek, hogyan tarthatjuk legitimnek a határokat, ha azok erkölcsi szempontból igazolhatatlan egyenlőtlenségeket teremtenek és tartanak fent?

A globális újraelosztásról szóló elmélet szerint viszont jogunk van kizárni azokat, akik nem ide születtek, amennyiben egyúttal kellő forrás jut nekik, hogy ők is élvezzék legalább az alapvető javakat a hazájukban. A liberális nacionalisták ezen az alapon még a kulturális hagyományok védelmét is legitim célnak tekintik, ha másoknak is garantáljuk ezt a jogot. És ez csak néhány a liberális elméletek közül, amelyek erkölcsi szempontból lényegtelennek tekintik a nemzeti és a kulturális hovatartozást. A konzervatív, a republikánus és a közösségelvű elképzelések esetében a szolidaritás kötelezettségének a forrása, a hatóköre és a tartalma is más.

HVG: A nemzetközi jog ezzel épp fordítottan gondolkodik: a határok zártak, és csak egyezmények, jogi megállapodások után válhatnak átjárhatókká.

P. Sz.: Abban azért van legalábbis elvi egyetértés, hogy a menekülteknek oltalmat kell nyújtani. Nyíltan ezt még a mostani, hiszterizált politikai környezetben sem vitatja senki – más kérdés, hogy mi történik a gyakorlatban, amikor egyes országok megpróbálnak ez alól az erkölcsi és jogi kötelezettség alól kibújni. Persze azt sem könnyű megítélni, ki tekintendő menekültnek a szó jogi értelmében. Ha nem helyezkedünk arra az álláspontra, hogy a szabad mozgás korlátozása eleve illegitim, akkor különbséget kell tennünk üldözöttek és jobb megélhetést keresők között. De ki számít oltalomra jogosult menekültnek? Minden szíriai? Vagy csak azok, akiknek az élete közvetlen veszélyben forog? Súlyozni kell, hogy a valóban oltalomra szorulók kapjanak segítséget. Az Egyesült Államok elnöke például 85 ezer főben maximálta a jövőre befogadandó menekültek számát.

A politikusok persze nem éppen erkölcsfilozófusok, és sajátos módon használják a morális érveket. Manapság például a határzárás egyes hívei is előszeretettel hivatkoznak az alapvető liberális jogok védelmére. Azt állítják, hogy a bevándorlás bizonyos formái az európai életformát és vele a liberális értékeket, az alapvető emberi jogok, a felvilágosodás kultúráját is aláássák – ezt a bevándorlásellenes politikát liberális retorikába csomagoló holland pártoktól már halljuk egy ideje. A másik oldalon is keverednek a normatív és az egyéb érvek: erkölcsi kötelességnek tekintik a menekültek oltalmazását, a gazdasági bevándorlók befogadását pedig pragmatikus szempontok alapján is előnyösnek.

HVG: Ezzel el is érkeztünk a kerítés témájához.

P. Sz.: A schengeni megállapodás előírja Magyarország számára a külső határok és a belépők szigorú ellenőrzését – ez a belső határok lebontásának feltétele. De ma Magyarországon a menekültek lényegében nem tudnak jogszerűen belépni a határon. Ha bejutnak, akkor csak szabálysértéssel tehetik, ezért automatikusan kiutasítják őket. Ugyanígy járnak azok a menekültstátust kérők is, akik a déli határon biztonságos országból érkeznek. Ez erkölcsi szempontból vállalhatatlan. Vagyis nem önmagában a kerítés és a belépők szigorú ellenőrzése kifogásolható, hanem hogy a jogi szabályozás gyakorlatilag kizárja annak lehetőségét, hogy a menekültek oltalmat kapjanak Magyarországtól.

HVG: A genfi egyezményt be kellene tehát tartani, hisz hatályban van, ám most megkérdőjeleződik az EU-nak azzal a törekvésével, hogy Törökország tartsa vissza a menekülteket, és ezért eurómilliárdokat kapna.

P. Sz.: Nem csak Magyarország igyekszik kívül tartani a menedékkérőket. Az EU egészére igaz, hogy akkor lehet megfontolni valakinek a menedékkérelmét, ha azt már le tudta adni, amihez viszont valahogyan át kell jutnia a határokon. Megjegyzem, az EU korábban Kadhafival is megállapodott, hogy ő feltartóztatja a menekülteket. Mindezt jutányos áron sikerült megoldani (2010-ben a líbiai diktátor 5 milliárd eurót követelt, hogy az országába menekült fekete-afrikaiakat az országában tartsa, de végül csak 50 milliót fizetett az EU 3 év alatt.) Ha az az elsődleges cél, hogy az életüket menteni próbáló emberek biztonságba kerüljenek, akkor minden megoldás megfontolandó. Ehhez persze a menekülttáborokban elfogadható körülményeket kell kialakítani.

Nyilván rengeteg cinizmus is van ezekben a javaslatokban – minél messzebb vannak a humanitárius segítségre szorulók, annál könnyebben hárítjuk el a morális felelősséget. Az éhező afrikai gyerekekről is könnyebb nem tudomást venni, mint azokról a rászorulókról, akik a közelünkben vannak. Politikai szempontból mindenesetre öngyilkosság az az álláspont, hogy mindenkit be kell fogadni. Közhely, hogy a politika a lehetőségek művészete. Ha egy politikus nem enged a morális abszolútumból, előfordulhat, hogy a hosszú távú következmények morális szempontból még vállalhatatlanabbak lesznek.

AFP

HVG: Karácsonykor Európa azt ünnepli, hogy egy közel-keleti pár hajlékot keresett és talált megszületendő, a kultúrkörben elég jelentős szerepet játszó gyermekének. Most pedig közeledik egy olyan karácsony, amikor több ezer közel-keleti család tengődik Európa határain. Ez nehezen megoldható probléma.

P. Sz.: A közvetlen humanitárius katasztrófát meg lehet előzni sátrakkal és takarókkal, hosszabb távon viszont nem nagyon látni a megoldást. Senki sem tudja, mi fog történni, ha nem csökken a menekültek száma – vagy netán még többen indulnak útnak. Márpedig a demográfiai trendek és a geopolitikai folyamatok ezt vetítik előre. A szegény országok népessége folyamatosan nő, a fiatalok jobb életre vágynak, és mobilisak.

Kényelmes gondolat, hogy a fejlődő országokat kell segíteni, mondván, ha ott javulnak a kilátások, csökken az elvándorlási hajlandóság. Ehhez képest akkor nő meg az elvándorlók aránya, ha a nagyon szörnyű helyzet kicsit jobb lesz, ha a népességnek már van lehetősége tanulni, interneten tájékozódni, és már meg tudja fizetni az utat. Amiből az következik, hogy a polgárháborús állapot felszámolása és a nyomor csökkenése után sem lesz kevesebb migráns. Igaz, ebben az esetben jogi értelemben vett menekült kevesebb lenne.

HVG: Vizsgázzon akárhogy is az EU erkölcsileg a menekültkérdés kezelésében, azt mindig hangsúlyozza, hogy bizonyos számú menekültet be akar fogadni. Ebben pedig Magyarország kilóg a sorból, hangsúlyosan nem szeretne egyetlen menekültet sem itt látni.

P. Sz.: Az erkölcsi kötelesség független az EU-tagságból fakadó jogi kötelezettségtől. Senki sem állíthatja, hogy Magyarország ne tudna befogadni 1500–1700 embert. Az Orbán-kormány beszorította magát abba a helyzetbe, amit tán nem is bán annyira, hogy a nemzeti szuverenitás nevében támad mindent, amit az EU ránk akar erőltetni, még ha ez nem is olyan nagy teher, és amúgy önként esetleg nem is lenne ellene kifogása. Mára ez az egész kérdés hiszterizálódott, polarizálódott.

A kormánypárti média immár terrorpártinak minősíti az ellenkező oldalon állókat, és a másik oldal sem finomkodik: volt vasfüggöny párhuzam vagy a zsidók deportálásához hasonlítás. Ezért ma nagyon nehéz ebben a kérdésben értelmesen és mérsékelten megnyilvánulni. Európa és Magyarország is sok menekültet be tud fogadni, ahogy egyébként ez eddig is történt. És korlátlan mennyiségben sem lehet őket befogadni, legalábbis politikai szempontból ez biztosan kivitelezhetetlen.

HVG: Nincs-e a Nyugatnak morális felelőssége abban, hogy a beavatkozása miatt alakult ki a menekülést kikényszerítő helyzet a közel-keleti térségben?

P. Sz.: Ebből az következne, hogy van valamiféle kollektív felelősség. Vajon én magam is felelős lennék az USA kormányának tetteiért? Egy amerikai demokrata párti szavazó is, aki még tüntetett is George W. Bush iraki háborúja ellen? Ez a logika hasonló ahhoz, amely a terrorizmusért úgy általában a muszlimokat teszi felelőssé. Ráadásul az is következhet ebből a megközelítésből, hogy azok, akiket nem terhel kollektív felelősség a kialakult helyzetért, mentesülhetnek az alapvető humanitárius kötelezettségek alól.