szerző:
MTI / hvg.hu
Tetszett a cikk?

A főpolgármester szerint a főváros költségvetésének elfogadásáig, vagyis várhatóan február 17-ig biztosan közlekednek az agglomerációs járatok. Tarlós István erről pénteki sajtótájékoztatóján beszélt.

Azt is mondta, hogy a tömegközlekedés hosszú távú finanszírozásáról Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott megbeszélésen elhangzott: az agglomerációs közlekedést nem kell a fővárosnak vállalnia. A HÉV-eket pedig teljes hálózatukkal együtt átvenné az állam – tette hozzá.

Az Index tudósítása szerint Tarlós azt is belengette, hogy indul a 2019-es főpolgármesteri választáson. Ez meglepetésnek számít, mert az elmúlt években mindig arról beszélt, hogy 2019-ben visszavonul. Ha véglegesen eldönti, hogy kiszáll, elkezdik nem komolyan venni – magyarázta. Emellett felpaprikázta a helyzet, ami előállt. Itt, mint mondta, elsősorban az ellenzéki volt városvezető képviselők pofátlan megnyilvánulásaira gondolt.

A tömegközlekedést érintő törvénymódosítás decemberi megszavazásával kapcsolatban a főpolgármester úgy fogalmazott: furának tartja, hogy senki nem szólt neki a törvénymódosítást két nappal megelőző tárgyaláson, hogy két nap múlva a hátába fogják vágni a kést.

Az Orbán Viktorral tartott megbeszélés Tarlós István szerint sokkal kevesebbet eredményezett, mint várta. Elhangzott viszont a miniszterelnök részéről, hogy a fővárosnak nem kell vállalnia az agglomerációs közlekedést, semmisnek tekinti ezt a feladatot maga Orbán Viktor is, így például a HÉV-eket teljes hálózattal átvenné az állam - tette hozzá.

A HÉV-eket valószínűleg a MÁV elővárosi hálózatába kapcsolnák be, ha átvenné a hálózatot az állam. A lehetséges megoldásokról Tarlós a napokban tárgyal Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszterrel.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!