szerző:
Tetszett a cikk?

Alaposan kihat a botrány annak a soroksári középiskolának az életére, ahol a diáklányokat szexuális beszólásokkal zaklató tanár miatt nyomoznak: jövő hétfőn nem lesz tanítás, mert tanúként hallgatják ki a kollégákat. Hétfő óta az ügyben érintett földrajztanár már nem tartja meg az óráit, de több diák sem jár be. Az iskola igazgatója, aki a meggyanúsított tanár apja, azóta sem került elő, hogy válaszoljon kérdéseinkre.

A héten már elmaradtak a földrajzórái annak a tanárnak, akinek a viselkedése miatt zaklatás gyanújával nyomozás indult a soroksári Qualitas középiskolában – tudta meg a hvg.hu. Miután az RTL Klub korábban nyilvánosságra hozta, hogy a tanár szexuális célzásokkal zaklatja a diáklányokat, egy ideig még bejárt, de a botrány azóta akkorára dagadt, hogy hétfő óta már nem tartja meg az óráit. Ezt névtelenséget kérő iskolai forrásainktól tudjuk, akik szerint azt is bejelentették a diákoknak, hogy jövő hétfőn egyáltalán nem lesz tanítás. Aznap hallgatják ki ugyanis tanúként a pedagógusokat a rendőrségen, így nem lenne, aki tanítson.

Úgy tudjuk, több diák is azt a megoldást választotta az ügy kirobbanása óta, hogy inkább otthon maradnak, így meg nem erősített információink szerint a hiányzók közt van – érhető módon – az a pár diák, akiknek a szülei feljelentést tettek.

Múlt pénteken számoltunk be arról, hogy az iskolában gyakorlatilag nyílt titok volt, hogyan viselkedik a diáklányokkal a földrajztanár, így több kollégája is régóta tudott róla. Mikor diákok felhozták a problémát, állítólag az volt a válasz, hogy „nincs értelme emiatt szólni, úgysem fog változni semmi”. Forrásaink szerint az volt a közvélekedés, hogy „nekik van pénzük jó ügyvédekre, ráadásul az igazgató úr fideszes, így biztosan jó kapcsolatai vannak”. Az iskola igazgatója, Ott Ferenc Dénes a hivatalos választási oldal alapján valóban indult helyben, Budapest 23. kerület 3. számú választókerületében a 2014-es önkormányzati választásokon a Fidesz–KDNP jelöltjeként, de nem nyert.

Korábban már kerestük az iskolát kérdéseinkkel, de azóta sem válaszoltak, a formális lerázó válasz az volt, hogy „házon kívül” vannak. Így a hétfői tanítási szünet és az elmaradt földrajzórákra vonatkozó információnkat nem erősítették meg, felesleges lett volna megkeresni őket, miután eddigi kérdésekre sem válaszoltak. Forrásainktól ugyanakkor úgy tudjuk, hogy az igazgató felesége – aki az igazgatóhelyettes és a földrajztanár anyja – benn volt az iskolában.

A rendőrség zaklatás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomoz, mivel folyamatban lévő eljárásról van szó, ők meg nem adhatnak bővebb tájékoztatást.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!