Drága lehet a romáknak az önkormányzati balhé

Hegedüs István, az Országos Roma Önkormányzat megpuccsolt elnöke feloszlatná az ORÖ-t, azonban lehet nem számolt ennek költségeivel, a pénzügyi gondokkal küzdő szervezet nehezen finanszírozhatna meg egy időközi választást.

  • hvg.hu hvg.hu
Drága lehet a romáknak az önkormányzati balhé

Összesen nyolcszázmillió és egymilliárd forint között összegbe kerülni az ORÖ-nek, ha új választásokat írnának ki az önkormányzat feloszlatását követően – írja a Népszabadság pénteki lapszáma. Hegedüs István tiszta helyzetet kíván teremteni az önkormányzatnál, a kérdés, hogy ezen az áron is beleáll-e a jelenleg – a kormányhivatalok szerint – jogszerű elnök. Hegedüst egy szívroham miatt szállították kórházba az ORÖ egyik gyűlésének hajnalán, ahol a Farkas Flóriánhoz hű csoport menesztette volna az elnököt, megbízott vezetőt is választottak, ám Hegedüs nem adta át a tisztséget.

Fazekas István, Túry Gergely

Az ORÖ-vel szemben több gazdasági eljárás folyik a Farkas- és a Hegedüs-csoport egymást vádolja a törvénysértéssel. A Híd a munka világába program csődje miatt jelentős összegeket kellett eddig visszafizetnie az önkormányzatnak.

Amennyiben mégis új választásra kerül sor, csak azokra a szervezetekre szavazhatnak a romák, akik a 2014-e választáson is indulhattak, azonban a kisebbségi választói listára még fel lehetne iratkoznia azoknak, akik a korábbi években nem tették.

Így gondozd a Trumpodat – Európa megtalálta a kezelési útmutatót az amerikai elnökhöz?

Így gondozd a Trumpodat – Európa megtalálta a kezelési útmutatót az amerikai elnökhöz?

Nyílt konfrontáció helyett dicséret és tömjénezés, meg egy nagy adag türelem – így próbálják meg az európaiak jobb belátásra bírni Donald Trump amerikai elnököt az európai vezető politikusok. Dolgukat nehezíti, hogy az oroszok már korábban rájöttek arra, miként kell bánni a Fehér Ház nárcisztikus urával. De azért a pénz is beszél, az európaiak 100 milliárd dollárt értékben vásárolnak Ukrajna számára amerikai fegyvereket, hogy az USA is részt vegyen Ukrajna biztonságának szavatolásában.